Otthon / Kultúra és Tudomány / Virágvasárnappal megkezdődik a nagyhét
A kép forrása: internet

Virágvasárnappal megkezdődik a nagyhét

Virágvasárnappal megkezdődik a nagyhét, amely a legnagyobb keresztény ünnepre, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó időszaka. Ezen a napon Jézus Jeruzsálembe való bevonulásáról emlékezik meg a katolikus egyház – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleményében.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az ünnep alkalmából az esztergomi bazilikában mutat be szentmisét – tájékoztatta Monostori László érseki irodaigazgató-helyettes az MTI-t.

A virágvasárnapi szentmise a bevonulásra emlékező körmenettel kezdődik, melynek során a hívek pálmaágakkal és barkákkal köszöntik a templomba bevonuló papot és kíséretét, ahogy egykor a jeruzsálemiek is hódoltak Krisztus előtt. A virágvasárnapi liturgia része a hívek által hozott barkaágak megáldása.

Ez a vasárnap “az Úr szenvedésének vasárnapja” néven ismert a liturgiában, és a szertartás során elhangzik Jézus szenvedéstörténete, a passió. A katolikus egyház ezzel fejezi ki, hogy a dicsőséges bevonulás Jeruzsálembe a kezdete annak az eseménysornak, amely Jézus szenvedésével és halálával folytatódik, majd feltámadásával teljesedik be, “megvalósítva a megváltást, amely az emberek számára az örök életet hozta el” – olvasható az MKPK közleményében.

 MTI

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

A versenyhivatal eltiltotta a Max-Immun Kft.-t a C-peptid termékei reklámozásától

A  C peptidet többek között Mészáros Lőrinc reklámfelületein is népszerűsítették TG Facebook Comments

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: