Otthon / Kultúra és Tudomány / Erdő Péter: Jézus kereszthalálával feltöri a történelem burkát
MTI-fotó: Mohai Balázs

Erdő Péter: Jézus kereszthalálával feltöri a történelem burkát

Jézus vállalja a kereszthalált, hogy kiszabadítsa az emberiséget abból a csapdából, amelybe gonoszságai újra és újra belesodorják, és ezzel feltöri a történelem burkát – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek.

Erdő Péter kiemelte: Krisztus kereszthalála megszabadít bűneinktől, föltámadása pedig igazolja Isten irgalmasságát. A kereszténység üzenete ugyanis éppen az, hogy Isten nemcsak a feltámadt Jézust, hanem személy szerint minden embert meghív az örökkévaló boldogságra. Ez pedig olyan ajándéka az isteni irgalmasságnak, amit nem érdemelhetünk ki.

A bíboros rámutatott: ennek az isteni magatartásnak a fényében másként látszik a történelem és a körülöttünk lévő világ. Mert még ha olykor sötétnek tűnik is a horizont, ha eluralkodni látszik is a gyűlölet, de aztán – nem tudjuk pontosan, hogy mitől és hogyan – mégis kitisztulhat a történelmi égbolt, és megint felragyoghat az isteni szeretetet sugárzó nap.

Ez is hozzátartozik húsvét reggelének ragyogásához: Krisztus “felrobbantotta maga körül a sziklasírt, és ezzel kiemelte az örökkévaló életet a látszólagos pusztulás sötétjéből”.

Az utolsó szó Krisztus föltámadásáé, és ehhez képest a történelem valamennyi Heródesének és Pilátusának szereplése csak jelentéktelen közjáték – hangsúlyozta Erdő Péter.

MTI

 

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

A versenyhivatal eltiltotta a Max-Immun Kft.-t a C-peptid termékei reklámozásától

A  C peptidet többek között Mészáros Lőrinc reklámfelületein is népszerűsítették TG Facebook Comments

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: