Otthon / Ország-Világ / Emberi hiba okozta a légikatasztrófát
Fotó: MTI/EPA/Arkadij Budnyickij

Emberi hiba okozta a légikatasztrófát

Emberi hiba, konkrétan a robotpilóta kikapcsolása, a gép pilótái között a kézi vezérlés közben kitört konfliktus okozhatta március 19-én a FlyDubai légitársaság utasszállítójának katasztrófáját Rosztov-na-Donuban – írta hétfőn a gép fekete dobozainak vizsgálatában részt vevő szakértők következtetéseire hivatkozva a Kommerszant című orosz napilap. A gépen 62-en vesztették életüket.

A lap szerint az FZ981-es járat kétszer kísérelt meg leszállni automata üzemmódban, amit a szélvihar megakadályozott, és a pilóták harmadszorra a kézi vezérlés mellett döntöttek. Ez után egymásnak ellentmondó, egymást kizáró utasításokat adtak a gépnek, amely ezért lelassult és meredek szögben a talajnak csapódott.

A Kommerszant informátora tudni vélte, hogy pilóták veszekedtek és az utolsó pillanatokban pánikba estek. Hasonlóan értesült a Rosszija állami tévécsatorna is.

A Kommerszant szerint egyelőre nem sikerült megállapítani azt, hogy melyik pilóta pontosan milyen manőverek végrehajtására törekedett.

Artur Muradjan, az orosz Államközi Légiközlekedési Hivatal elnökének asszisztense a TASZSZ hírügynökségnek elmondta, hogy a gép fekete dobozainak hivatalos vizsgálata még nem zárult le, folyik az adategyeztetés és a pilóták hangját rögzítő felvételek elemzése. Muradjan a sajtóértesüléseket sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta, és hangsúlyozta, hogy a katasztrófáról sem a Kommerszant, sem más sajtóorgánum nem kapott hivatalos tájékoztatást. Elmondta, a vizsgálat előzetes eredményét egy-két héten belül teszik közzé.

A FlyDubai légitársaság Boeing 737-800-asának balesetében 62-en vesztették életüket.

MTI

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Olykor bátorság kimondani az igazságot – Orsós Lajos Barcson

  Különleges vendége volt a közelmultban Barcsnak, Orsós Lajos egy Somogy megyei cigánytelepről került az …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: