Otthon / Nagyatádi hírek / „A feledékenység előidézője lehet a végzetes lakástüzeknek”
A kép forrása: somogy.katasztrofavedelem.hu

„A feledékenység előidézője lehet a végzetes lakástüzeknek”

A Rinyamenti kistérség nyugdíjas szervezeteinek vezetői kaptak tájékoztatást a tavasz beköszöntével jelentkező veszélyforrásokról, így a szabadtéri tüzek és a szén-monoxid-mérgezések, ugyanakkor a lakástüzek megelőzésével kapcsolatos tudnivalókról is ma Nagyatádon.

Minden állampolgárnak joga van arra, hogy megismerje a környezetében lévő katasztrófaveszélyt, elsajátítsa az irányadó védekezési szabályokat – áll a katasztrófavédelemről szóló törvényben.

Egy-egy égve felejtett gyertya számos balesetet okozott, sőt emberéletet is követelt az elmúlt években. S a hasonló tűzesetek károsultjai sok esetben idős emberek voltak. Ezért Bognár Péter tűzoltó főhadnagy ráirányította a szépkorúak figyelmét arra, hogy nagyon fontos a fokozott odafigyelés, hiszen életkorukból, egészségi állapotukból fakadóan körükben nagyobb az esélye az olyan tűzesetek keletkezésének, amelynek előidézője lehet a feledékenység, a figyelem lanyhulása, a tűzvédelem elhanyagolása. A főhadnagy beszélt a gyertyagyújtás és a cigarettázás veszélyeiről. Felhívta a figyelmet arra, hogy a megemlékezés gyertyája vagy épp a manapság oly divatos díszgyertyák magára hagyva rövid időn belül óriási pusztítást tudnak végezni az otthonokban, ahogy az elavult elektromos hálózat és fogyasztók, vezetékek is. Bognár Péter arra szólította fel a hallgatóságot: ha elmennek otthonról, mindig húzzák ki az elektromos berendezéseket.

Elhangzott: ugyan a végéhez közelít a fűtési szezon a tüzelő- és fűtőberendezésekre, valamint a kémények felülvizsgálatára nagy gondot kell fordítani, hiszen azok járata a lerakódott koromtól, behulló téglától, vakolattól, beköltöző madarak miatt is leszűkülhet, s így az égéstermék a lakásba visszaáramlik. Ha ez bekövetkezik, a helyiségek szén-monoxid-koncentrációja drasztikusan megemelkedik. Somogyban is szinte nem telt el úgy nap a téli hónapokban, hogy ne riasztották volna a tűzoltó egységeket szén-monoxid-mérgezés gyanúja miatt.

Minden nagy tűz kis tűzzel kezdődik – így folytatta mondandóját Bognár Péter a nyugdíjas szervezetek vezetőinek. A tapasztalatok azt mutatják, hogy kerti munkálatok megkezdése, az elhalt, elszáradt növényzet megsemmisítése nagymértékben hozzájárul a szabadtéri tűzesetek számának megemelkedéséhez. A főhadnagy arra kérte a hallgatóságot, hogy mielőtt elégetnék a kerti hulladékot, tájékozódjanak, hogy településük önkormányzata rendelkezett-e az égetés szabályairól. Majd vázolta a tűzgyújtás és az tűzoltás alapvető tudnivalóit, így rávilágított arra, milyen fontos, hogy parazsat se hagyjunk magunk után, valamint ha feltámad a szél, azonnal oltsuk el a tüzet, mielőtt az továbbterjedne.

Forrás: somogy.katasztrofavedelem.hu

About hellodelsomogy

Check Also

Zenés Nyári Esték: csillagfény és jazz zene

  Az elmúlt 25 év legkedvesebb Fourtissimo dalai csendültek fel szombat este a zenepavilonban. A …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: