Otthon / Ország-Világ / Több százan kerülhettek a Palmürában talált tömegsírba
A kép forrása: internet

Több százan kerülhettek a Palmürában talált tömegsírba

A szíriai kormányhadsereg tömegsírra bukkant Palmürában az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettől visszafoglalt területen – közölte egy katonai forrás szombaton.

A jelentős orosz légi támogatással megerősített szíriai kormányerők a múlt vasárnap vetették vissza az IÁ fegyvereseit, ezzel komoly csapást mérve a szélsőségesekre.

A tömegsírt Palmüra északkeleti csücskében találták meg, egyelőre ez az egyetlen, amire rábukkantak a szíriai kormányerők – adta tudtul a forrás. A sírban civilek és a szíriai hadsereg katonái voltak eltemetve.

A SANA szíriai állami hírügynökség jelentése szerint több nőt és gyereket lefejeztek, és így temették el őket.

Az Iszlám Állam tavaly májusban foglalta el Palmürát, ahol a helyi sajtó szerint mintegy négyszáz embert végeztek ki a megszállás első napjaiban.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet értesülései szerint az IÁ számtalan embert kivégzett, a holttesteket pedig a város külterületén hantolta el.

MTI

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Olykor bátorság kimondani az igazságot – Orsós Lajos Barcson

  Különleges vendége volt a közelmultban Barcsnak, Orsós Lajos egy Somogy megyei cigánytelepről került az …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: