Otthon / Ország-Világ / Az MSZP berúgott egy focilabdát Orbán kertjébe
Fotó: MSZP

Az MSZP berúgott egy focilabdát Orbán kertjébe

A Magyar Szocialist Párt látványos, figyelemfelhívó akciót tartott szombat délelőtt Felcsúton, a miniszterelnök házánál, és annak szomszédságában álló stadionnál.

Bárány Balázs, az MSZP országos elnökségének tagja néhány újságíró előtt arról beszélt, hogy “nincs rendben, hogy ma az egészségügyből, az oktatásból és a szociális ellátórendszerből hiányzó milliárdok üresen kongó stadionokra mennek”.

Bárány nem vállalt túl nagy kockázatot ezzel, a valószínűleg sok Fidesz-szavazó között is népszerű mondással, azonban a beszédet követő, szituacionalista művészék által is megirigyelendő performansszal a legkietlenebb politikai vadászmezők irányába kormányozta a sajtótájékoztatóját.

Fogott egy focilabdát, amire olyan kérdéseket írt, mint hogy “miért nem közpénz a TAO-támogatás”, meg hogy “kíván-e Orbán a korrupción és a stadionépítéseken túl bármilyen kormányzati teljesítményt felmutatni a következő két évben”.

Majd határozottan bejelentette, hogy berúgja a labdát a stadionba, mert akkor “biztos megkapják a kérdéseket, és reméljük, hogy válaszolnak is rájuk”. Pillanatok múlva jött a látványos akció első felvonása.

A remekül helyezett lövés után Báránynak maradt még egy rúgása, amivel célba vette célba vette a miniszterelnök házát.

A felkavaró akció során szerencsére nem sérült meg senki, mert se Orbán családja, se Nárcisz nem tartózkodott házuk a kertjében a tetőn átrepülő focilabda becsapódásakor. Hajdú János TEK-vezér azért biztos kicsit a szívéhez kapott.

Bárány viszont nem melegíthetett be megfelelően, mert a felvételek alapján mintha meghúzódott volna a keze. Reméljük nincs komoly baja, és felépül az MSZP következő nagy dobására, és este a szocialisták szpindoktorai is elégedetten koccintanak egy kis kerítésszaggató pálinkával, hiszen ma is letettek valamit az asztal alá.

 Forrás: index.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Olykor bátorság kimondani az igazságot – Orsós Lajos Barcson

  Különleges vendége volt a közelmultban Barcsnak, Orsós Lajos egy Somogy megyei cigánytelepről került az …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: