Otthon / Ország-Világ / Új alkotmányt, új köztársaságot akar az MSZP

Új alkotmányt, új köztársaságot akar az MSZP

Új alkotmányt, új köztársaságot akarunk – jelentette ki hétfőn Budapesten, a Magyar Köztársaság Kövénél tartott sajtótájékoztatón Hiller István, az MSZP alelnöke, aki szerint az alaptörvény “a Fidesz alkotmánya”.

“Ez az alaptörvény az illiberális állam jogi alapvetése, egy olyan alapvetés, amelyik nem a demokráciát tartja szem előtt, hanem a miniszterelnök által kijelölt keretet, az illiberális államot” – fogalmazott a politikus. Hozzátette, a jogszabály megbontotta a választásokon többséget szerzettek felelősségére és az ellenzék természetes felelősségére alapuló egyensúlyt, helyette kizárólagosságot hozott.

Hiller István jelezte: az utóbbit a Fidesz nem kérte a választóktól, és nem is jelezte a választások előtt, hogy ilyen, a magyar köztársasági hagyományokkal és a republikanizmus másfél évszázados hagyományával szakító alkotmányt kíván bevezetni.

A szocialista párti politikus közlése szerint az MSZP olyan alkotmányt akar, “ami valóban a nép alkotmánya, nem egyszerűen a többséget megszerző politikai elité”, ez azonban nem jelenti a korábban hatályban volt dokumentum visszaállítását.

Mint mondta, a negyedik magyar köztársaság megteremtésére van szükség, és átmeneti állapotnak tekintik azt az időszakot, amikor alkotmány helyett alaptörvénye van Magyarországnak, és “demokratikus berendezkedés helyett a kormányzó többsége uralma zajlik”.

Kovács László volt külügyminiszter, korábbi európai uniós biztos arról beszélt: ahogy a választókat, úgy az MSZP-t is meglepte, hogy a Fidesz a kétharmados parlamenti többség birtokában “előállt az alkotmány elvetésével és helyette egy alaptörvény megfogalmazásával”.

Hozzátette: a dokumentum tartalma és megalkotásának módja nem volt meglepő Orbán Viktor 2009 őszi kötcsei beszéde után, amelyben már elhangzott a centrális erőtér gondolata, hangsúlyozva, az EU-tagállamok alkotmánya nem belügy, hiszen “annak igazodnia kell az unió közös értékrendjéhez; erről szól a tagság”, aminek része a közös teherviselés és a szabályok tiszteletben tartása is.

A szocialista politikus szerint az alaptörvény tartalma nem az ország érdekeit, hanem “Orbán Viktor hatalmának a megerősítését, megszilárdítását, tartóssá tételét szolgálja”.

MTI

 

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Olykor bátorság kimondani az igazságot – Orsós Lajos Barcson

  Különleges vendége volt a közelmultban Barcsnak, Orsós Lajos egy Somogy megyei cigánytelepről került az …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: