Otthon / Ország-Világ / Orbán: a háttérhatalmak felelősek az agyelszívásért
A kép forrása: propeller.hu

Orbán: a háttérhatalmak felelősek az agyelszívásért

A kormány 2020-ig 1200 milliárd forintot szán kutatásra, fejlesztésre és innovációra, ezzel Magyarország GDP-arányos kutatási ráfordításai megközelítik majd az EU-átlagot – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök az MTA 187. közgyűlésének hétfői megnyitóján Budapesten.

A magyar tudomány jövője, minősége Magyarországon politikai ügy: nem párt-, hanem nemzetpolitikai ügy

– hangsúlyozta a kormányfő. Orbán Viktor felidézte, hogy a kormány évekkel ezelőtt szövetséget kötött az MTA-val, ennek köszönhető, hogy 9,5 milliárd forint támogatásból felépülhetett a Természettudományi Kutatóközpont új épülete, míg a CERN-Wigner Adatközponthoz 8,5 milliárddal járult hozzá a kormány, a Nemzeti Agykutatási Programra pedig 2014 és 2017 között 12 milliárdot fordít. Ezen programok mellett a költségvetésből a 2010-es 1 százalékról 2016-ra 1,4 százalékra nőtt a kutatásra szánt forrás.

Kiderült az is, hogy az atomhatalmak a magyar tudósoknak köszönhetik, hogy egyáltalán léteznek, valamint, hogy Orbán szerint háttérhatalmak felelősek azért, hogy a fiatal magyarok nem itthon kutatnak.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Olykor bátorság kimondani az igazságot – Orsós Lajos Barcson

  Különleges vendége volt a közelmultban Barcsnak, Orsós Lajos egy Somogy megyei cigánytelepről került az …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: