Otthon / Barcsi hírek / Gyermekkel telt meg a barcsi Református Templom
A kép forrása: panoramio.com

Gyermekkel telt meg a barcsi Református Templom

Szombaton a gyerekeké volt a főszerep a barcsi Református Templomban, hiszen az Apostoli Pünkösdi Gyülekezet Egyesület bábjátékkal várta a kisebbeket – írja a barcsihirek.hu hírportál.

Az Egyesület több ezer gyermeket elérve, 2007 óta foglalkozik bábelőadásokkal, s minden előadásuknak van keresztény üzenete, illetve erkölcsi normákat is közvetít. Barcson a „Városi nyúl tévedése” című darabot adták elő, aminek középpontjában az állt, hogy mennyire fontos odafigyelni egymásra, az intő szóra, és a helyes életre. Szép Sándor lelkész szerkesztőségünknek elmondta: szeretnék minél inkább elérni a gyermekeket, hozzájuk elvinni az evangéliumot, hiszen ők a gyülekezet és egyben a város jövője is. Terveznek nyári gyermekhetet is, s azok akik esetleg nem jutnak el nyári táborokba, itt jól érezhetik magukat.

Forrás: barcsihirek.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Oktatási nemzeti kerekasztal összehívását kezdeményezi a Pedagógusok Szakszervezete

Oktatási nemzeti kerekasztal összehívását kérte hétfőn a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a kormánytól. Az érdekképviseleti szervezet …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: