Otthon / Történelem / Napi történelem: Jellasics halála – 1859. május 20.
A kép forrása: internet

Napi történelem: Jellasics halála – 1859. május 20.

1859. május 20-án hunyt el Jellasics József bán, a horvát nemzeti mozgalom egyik legkiemelkedőbb politikusa, akinek alakja 1848. évi tevékenysége és a magyar szabadságharc leverésében játszott szerepe miatt meglehetősen negatívan őrződött meg emlékezetünkben.

Josip Jelačić, akinek neve a magyar nyelvben Petőfi Sándornak A vén zászlótartó című verse nyomán honosodott meg Jellasics alakban, 1801-ben, Péterváradon látta meg a napvilágot egy előkelő grófi család gyermekeként. Édesapja a Habsburgok szolgálatában altábornagyi rangig küzdötte fel magát, így a fiatalember is a katonai pályát választotta: miután 18 esztendős korában befejezte tanulmányait a bécsi Theresianumban, – alhadnagyként – nagybátyja, Vinko von Knežević  dragonyosezredében vállalt szolgálatot a horvát határőrvidéken. Jellasics gyorsan haladt felfelé a ranglétrán, 1825-ben főhadnaggyá, öt esztendővel később pedig már kapitánnyá lépett elő.

A későbbi horvát bán az évek során Galíciában és a forrongó Lombardiában is megfordult, több hadjáratot vezetett a Boszniában állomásozó törökök ellen, és vitézségének, illetőleg kiemelkedő szervezőképességének köszönhetően 1841-re már elérte az ezredesi rendfokozatot. Az ambiciózus katonatiszt a szolgálati évek során elnyerte a horvát lakosság és V. Ferdinánd (ur. 1835-1848) – illetve az uralkodót irányító kamarilla – szimpátiáját, ami döntő szerepet játszott abban, hogy 1848-ban, a „népek tavaszán” őt nevezték ki az országrész bánjává.

Jóllehet, a köztudatban a szabadságharc leverése után meggyökeresedett az a hiedelem, hogy Jellasicsot Bécs „ármánya” folytán, a magyarországi forradalom elfojtása érdekében állították Horvátország élére, a valóságban a kamarilla és a császár-király döntése a közvélemény akaratát tükrözte. A horvát tartományi gyűlés (szábor) 1848. március 22-én, V. Ferdinánddal egy napon – tehát az uralkodói szándék ismerete nélkül – határozott a népszerű katonatiszt bánná választásáról, akinek tevékenysége utóbb valóban hozzájárult Bécs és az első felelős kormány ellentétének elmélyítéséhez.

Jellasics új hivatalában világos koncepció szerint alakította politikáját: az egyre szélesebb jogkört szerző pesti minisztériummal ellentétben az összbirodalom jelszavával igyekezett minél nagyobb mozgástérre szert tenni, ezzel egy időben azonban hasonló reformokat léptetett életbe, mint gróf Batthyány Lajos kormánya. A szábor néhány napon belül V. Ferdinánd elé terjesztette 30 pontos listáját, melyben a jobbágyság eltörlését, a választójog kiszélesítését, az önálló – horvát – hadsereg megszervezését, illetőleg a horvát, szlavón és dalmát területek egyesítését követelte.

Jellasics az 1848 júniusában megalakított Báni Tanácsot gyakorlatilag a pesti felelős magyar minisztériumhoz hasonló hatáskörrel ruházta fel, politikájának azonban továbbra is szegletköve maradt a Habsburg-ház iránti feltétlen lojalitás, ami a horvát bán és a bécsi udvar számára kölcsönös előnyöket biztosított. A kamarilla feltehetően már 1848 áprilisában arra törekedett, hogy a Zágráb és Pest között fennálló konfliktust kiélezze, legalábbis erre utal az a tény, hogy a bánt – aki a 30 pontban követelt reformok megvalósítása mellett Horvátország elszakadását is deklarálta a Szent Koronától – vezérezredessé, a tartomány katonai főparancsnokává nevezték ki.

Jellasics helyzetét és az udvar kétszínű politikáját kiválóan illusztrálja, hogy miközben a bán hűvös fogadtatásban részesült V. Ferdinánd innsbrucki udvarában, és egy június 10-én kelt császári manifesztum értelmében elveszítette hivatalát, jogait egészen szeptemberi (újra)kinevezéséig büntetlenül gyakorolhatta. Zsófia főhercegné, V. Ferdinánd sógornője – akit a kortársak a „Hofburg egyetlen férfijának” tituláltak – állítólag találkozójuk során a „birodalom utolsó reményének” nevezte a bánt, ő pedig később meg is hálálta az udvar bizalmát.

Jellasics – az összbirodalmi érdekekre hivatkozva – az 1848 nyarán folytatott bécsi tárgyalások során elutasította az általa „forradalminak” és „szakadárnak” bélyegzett magyar kormánnyal való megegyezést, és tudatosan a fegyveres összecsapás kiprovokálására törekedett. A bán augusztus 31-én elfoglalta Fiume városát, mely Mária Terézia (ur. 1740-1780) döntése értelmében – corpus separatumként – közvetlenül a Szent Korona részét képezte, szeptember 11-én pedig Varasdnál seregével átlépett a Dráván, és megindult Pest ellen. Offenzívájához – a folyó alsó szakaszán átkelve – hamarosan Karl Roth tábornok is csatlakozott.

A bán sorsdöntő tettével egy napon a Batthyány-kormány benyújtotta lemondását, amely aktussal de facto megkezdődött a szabadságharc időszaka; miközben Jellasics északkelet felé vonuló határőrserege egymás után olvasztotta magába a császárhű alakulatokat, és a lehetetlen közjogi helyzetbe kerülő – szeptember 22-én Bécsbe távozó – István nádor közvetíteni próbált a szemben álló felek között, az Országos Honvédelmi Bizottmány megkezdte a toborzást és a védelem megszervezését. A horvát bán őszi hadjáratának végeredménye közismert: az utánpótlásuktól elszakított és kimerült határőrök szeptember 29-én Pákozdnál vereséget szenvedtek Móga János honvédjeitől, és – a Jellasics által kért háromnapos fegyverszünetet kihasználva – nyugat felé hátráltak.

A szabadságharc első ütközete után az udvar „színt vallott”, ugyanis a Pesten meggyilkolt Lamberg Ferenc helyett a horvát bánt nevezték ki a magyarországi hadak főparancsnokává, majd Latour hadügyminiszter utasította a bécsi helyőrséget a Jellasicshoz való csatlakozásra, aminek eredményeként október 6-án újabb forradalom robbant ki a császárvárosban. Ennek következtében a bán csapatai osztrák területre vonultak vissza, és – Alfred Candidus zu Windisch-Grätz hercegnek alárendelve – a hónap második felében részt vettek Bécs ostromában.

Jellasics a császárváros eleste után már Windisch-Grätz beosztottjaként vett részt a honvédsereg elleni hadműveletekben: október 30-án Schwechatnál csapatai visszaverték a Móga János vezette erők támadását, majd Parndorfnál újabb vereséget mért a magyarokra. A császáriak meginduló ellentámadása során a móri csatában (1848. december 30.) a bán hadai győzedelmeskedtek Perczel Mór honvédjei felett, aminek eredményeként megnyílt az út Windisch-Grätz előtt Pest-Buda felé.

A következő esztendőben már kevesebb babér termett Jellasics számára, ugyanis a dicsőséges tavaszi hadjárat idején Tápióbicskénél, majd Isaszegnél is vereséget könyvelhetett el a magyarokkal szemben. A főparancsnokság döntése nyomán Gödöllőre, majd Eszékre vonult, hogy előkészítse a Délvidék pacifikálását, ám hadi vállalkozásait nem koronázta sok siker. A szabadságharcnak sajátos keretes szerkezetet ad az a tény, hogy a honvédseregek – 1849. július 14-én, Kishegyesnél – utolsó diadalukat is a horvát bán ellen aratták, e győzelemnek azonban már nem sok gyakorlati jelentősége volt. Jellasics – a birodalom megmentőjének szerepében tetszelegve – a világosi fegyverletétel után Bécsbe utazott, ahol hadi érdemei nyomán részt vehetett a horvát és szlavón területek újjászervezését érintő tárgyalásokon.

Jellasics a szabadságharc leverése után különleges becsbe került a császári udvarban: Ferenc József (ur. 1848-1916) még 1849 júliusában a Katonai Mária Terézia-rend nagykeresztjével, öt évvel később pedig grófi címmel honorálta szolgálatait, báni tisztségét egészen haláláig megtarthatta. A rendkívül művelt, több nyelven beszélő és a költészet iránt is vonzódó – 1851-ben verseskötetet megjelentető – katonatiszt a szabadságharc utáni években javarészt Zágrábban, illetve Bécsben tartózkodott.

Jellasics József 57 esztendősen, 1859. május 20-án fejezte be életét. Személyében a horvátok egy nemzeti hőst temettek el, akinek kultuszát jól érzékelteti, hogy a Zágrábban álló Jellasics-emlékműre való gyűjtés már a bán életében megkezdődött. Ha objektívan vizsgáljuk életpályáját, megérthetjük, hogy Jellasicsot miért tekintik ma is a horvát nemzeti mozgalom egyik legjelentősebb alakjának, másfelől viszont az is természetes, hogy tevékenysége negatív megítélést hozott számára a magyar történeti hagyományban.

Forrás: rubicon.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

1956. október 23. Budapesten kitör a forradalom

„A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: