hellodelsomogy Dél-Somogy friss hírei egy helyen
Ez itt a forintos kérdés, amire még nincs kész válaszunk. Ez a válasz csak egy-két év múlva tud megszületni.
Pontosabban: rengeteg válaszunk van, ám ezek csupán szőrmentén érintik a lényeget. Orbán Viktor például sokkal jobban szereti a futballt, összeszedettebben, meggyőzőbben szónokol közönség előtt, manapság trollkodásban is ügyesebb, és vannak ibizai szipogó meg milliárdos gázszerelő barátai. Ilyeneket és hasonlókat Vona Gábor nem tud felmutatni. Neki csinos gárdamellénye van ehelyett, kivasalva, alaposan benaftalinozva, eldugva a sifonér mélyére.
Van ezenfelül eredményes-karizmatikus példaképe is. Kortárs példaképe. Egy háromszoros miniszterelnök, akit úgy hívnak, hogy Orbán Viktor.
Csomóan azzal vannak elfoglalva most, a vasárnapi Jobbik-tisztújítás után, hogy lehetséges-e radikáljobbos – egyesek szerint: virtigli náci – politikai alakulatból középre húzó néppártot csinálni. Szinte erőszakkal. Nem most merül fel ez először, a korábbi cukiságkampányok nyomán is sok publicista és politológus merengett a dilemmán. Én is írtam róla néhányszor, legutóbb ezt.
A sok publicista és politológus többsége valamiért úgy véli: kutyából nem lesz szalonna. Nem értem, miért gondolják és állítják ezt. Az, hogy Kádár János aktív fegyverhordozói egyik pillanatról a másikra demokraták lettek, miért magától értetődőbb? Az, hogy a markánsan liberális Fidesz előbb mérsékelt jobbközép lett, majd egy időre a teljes térfelet elfoglalta, újabban meg leginkább az Osztrák Szabadságpártra emlékeztet, mitől természetesebb?
Nem győzöm ismételgetni: ahhoz, hogy valami életben-helyzetben maradjon, értenie kell a világot, és a világ változásait felismerve alkalmazkodnia kell. Az élet tele van új s még újabb kihívásokkal. A politika nem mesedélután, nem elvi-morális játék finom kezű entellektüeleknek. A politika folyamatos harc a hatalomért és a hatalom megtartásáért. Az nyer, aki képes döntéseket hozni, és nincsenek skrupulusai.
Orbán Viktor sziklakemény decizionistaként jól tudja ezt. Vona Gábor mint tanítvány jól tudja, hogy Orbán Viktor mit tud, és azzal is tisztában van, hogy mit fontos eltanulnia annak érdekében, hogy egyszer talán fölébe kerekedjen.
Az, ami a Jobbikban zajlik, erről szól. Ebben az összefoglalóban pontokba szedve összefoglalódott mindez, helyükre kerültek az elemek. A stratégiaiak is – a technikaiak is. Átvenni a pártot, kiszorítani a kétkedőket, központosítani a szervezetet, bevonni külső erőket, kivonulni a parlamentből. Vona Gábor tényleg mindent úgy csinál, ahogy Orbán Viktor csinálta az első nagy vereségét, 2002-t követő évek során.
Igen ám, de attól, hogy Orbánnak sikerült, még nincs garancia arra, hogy másnak is sikerülhet. Ráadásul egy alapvetően különböző közegben és korszakban.
A cigányozós-harsány-ultraradikális kiindulópontok és a közép között nem feltétlenül nagyobb a távolság, mint amit a Fidesz bejárt az európai értelemben vett liberalizmustól a mai állapotáig, ez önmagában nem okozhatna gondot. Az sem nagy szám, hogy a történtek következtében szakadhat is a Jobbik. Az, hogy Vona Gábor támogatottsága ellenjelölt hiányában is csak 80 százalékos volt, nem sokat jelent. Aki elmegy, nem fog hiányozni. Akik elmennek, mindig a reménytelenbe mennek el, ezt tanítja a történelem: az MDF-ből kiszakadt MDNP-től az LMP-ből lelécelt PM-ig mindenki rosszul járt, talán csak az MSZP-t otthagyó DK-sok vergődtek valamire, ám fényes diadalt ők sem arattak, és ha jól értem, visszavágynak.
A Vona-probléma másmilyen természetű, és két dologról szól. Az egyik a karizma, a másik a szabad tér.
1. Vona Gábornak még nem sikerült bizonyítania, hogy elég tehetséges ahhoz, hogy tömegeket szólítson meg. Eddigi tudása-teljesítménye egy szubkultúra radikalizálásához és mozgósításához volt elegendő. Ahhoz, hogy a Fidesz és a baloldal árváit magáévá tehesse, nagyságrendekkel több kell. Másmilyen minőségre van szükség. Nos, ennek a másmilyen minőségnek a csíráit sem látom benne.
2. Amikor Orbán Viktor és a Fidesz annektálta a teret a jobboldalon, akkor ott nem volt semmi, ami életképes és perspektivikus lett volna. Ott tátongott a hatalmas nagy üresség, jöhetett a politikai honfoglalás. 2016-ban ilyen szabad területek nincsenek, a tér karaktere is átalakult.
2016-ban a felállás különbözik az 1996-ostól, de a nullanullás évek második felének konstellációjától is. Attól, amikor a Jobbik – és mellesleg az LMP is – az akkori vákuumok hatására létrejött, felemelkedett és a parlamentbe erősödött. 2016-ban nemcsak üres terek, egyensúlyok sincsenek. 2016-ban Orbán Viktor és a Fidesz van egyfelől – mindenki más másfelől. Teljesen mindegy, hogy ki jobbos vagy balos. Az sem számít, ki konzervatív vagy liberális. A radikalizmus is egyre tartalmatlanabb. A hagyományos kategóriák értelmezhetetlenek. Csak pozíciók vannak.
Akár csak egy-két hónappal ezelőtt is el tudta volna képzelni bárki, hogy Gyurcsány Ferenc vagy Haraszti Miklós arról beszéljen: együtt kell működnie a baloldalnak a Jobbikkal? Mert csak így lehet elűzni a sátánt? Abszurd, nemde?
Április végén ezt írtam: „Ha marad a Jobbik, ami volt, nem nőhet. Ha változik, és nagyot, sokat veszíthet. Mindazonáltal az utóbbi esetben simán koalícióképessé szelídülhet. Nos, az is egy legitim célkitűzés.” Nem sokkal ezután születtek az első témába vágó Gyurcsány-nyilatkozatok.
Igen, valóban: Orbán Viktor abban az esetben bukhat, ha tényleg sikerül mindenkivel elhitetni – a Fidesz meggyőződéses híveit nem számítva, azaz közülük is mind többet elbizonytalanítva –, hogy ő a megtestesült gonosz. Aki ellen muszáj összefogni.
Különben tényleg diktatúra lesz itt, sár és vér és halál.
Ez pedig csak úgy történhet meg, ha együtt menetel a farkas és a bárány.
Hogy ez lehetetlen? Hogy egy ilyen összeborulást mégis képtelenség lenne lenyeletni a közönséggel? Hogy a Fidesz is nagyokat kaszálhatna, ha Vona–Gyurcsány-koalíciós alapon mondogathatná – csoda, hogy még nem kezdék el –, hogy összenőtt, ami összetartozott?
Ez is mind igaz. Azonban egy ilyen hosszú abszurd színjátékban csak a korábbiaknál is abszurdabb fordulatok által fokozható az érdeklődés, tartható fenn a feszültség. Addig, amíg mindenkinek elege nem lesz, és a publikum elő nem kapja a záptojásokat. Hogy jusson belőlük mindenkinek.
De ne szaladjunk előre ilyen hirtelen. Nem tartunk itt. A katarzis beláthatatlanul messze van. Most inkább figyeljük meg, hogy Vona Gábornak első körben tényleg nem Orbán Viktorral, hanem a Fideszen kívüli világ egyéb részeinek vezérmezőnyével szemben kell-e bizonyítania rátermettségét. Szó se róla, ebbe még nem rokkanna bele.
Forrás: mno.hu
