Tutanhamon sírjában egy vastőrt is találtak, amely friss vizsgálatok alapján szó szerint az űrből származik, már ami összetételét illeti.
Nem invazív, hordozható, röntgenfluoreszcens spektroszkóppal olasz és egyiptomi kutatók megerősítették, hogy a Tutanhamon mumifikálódott testének jobb combjára helyezett tőr vasanyaga meteoritból származik. Az eredményekről a Meteoritics and Planetary Science folyóiratban számoltak be.
A kairói Egyiptomi Múzeumban kiállított tőr nem rozsdásodó, homogén fémből készült, díszes, arany markolata van. Arany hüvely egészíti ki, amelyet egyik oldalán liliomfélék motívumával, a másikon madártollakkal díszítettek, ami sakálfejben végződik.
A technológia korszerűsödése lehetővé tette, hogy a kutatók megvizsgálják a penge összetételét.
Daniela Comelli, a vizsgálat fő szerzője a Discovery Newsnak kifejtette, meteorikus eredetre utal a nikkel igen nagy aránya a pengében. A vasmeteoritokra valóban jellemző, hogy főképpen vasból és nikkelből állnak, kisebb mértékben kobaltot, foszfort, ként és szenet is tartalmaznak.

Míg a vasércből készült tárgyi leletek általában legfeljebb 4 százalék nikkelt hordoznak, Tutanhamon tőrében közel 11 százalék a nikkel aránya. A meteorikus eredetet támasztja alá a kobalt jelenléte is. Comelli szerint a tőr pengéjében a nikkel és kobalt aránya megfelel a vasmeteoritokénak.
A kutatók ennek tudatában megvizsgálták a pengéhez használt vas lehetséges forrását is. A Vörös-tenger körüli 2000 kilométer sugarú körben minden meteoritot szemügyre vettek, végül 20 vasmeteorit maradt fenn a rostán. Csak egyiküknek, a Kharga néven ismertnek van olyan nikkel-kobalt aránya, ami konzisztensnek tűnik a penge összetételével. A meteorittöredéket 2000-ben lelték fel Marsza Matrúh mészkőfennsíkján.
A szerzők szerint az ókori egyiptomiak szemében isteni eredetűnek tűnhettek az égből érkező vasdarabok, ezért is használhatták fel őket értéktárgyaknál.
A legidősebb, vasból készült egyiptomi leletek – kilenc apró gyöngy, amelyet a Nílus nyugati partján elterülő temetőben találták meg Gerzehben, koruk a Kr. e. 3200-as időszakra tekint vissza – is meteoritból készültek.
A szerzők szerint Tutanhamon tőrének kiváló minősége arról is tanúskodik, hogy a vasmegmunkálást a Kr. e. 14. században már igen sikeresen végezték.
MTI