Otthon / Barcsi hírek / Korábbi hibák miatt ázott be a felújítás alatt álló barcsi óvoda
A kép forrása: internet

Korábbi hibák miatt ázott be a felújítás alatt álló barcsi óvoda

A korábbi nem megfelelő konstrukció miatt áztak el a héten a csoportszobák a barcsi Szent István utcai óvodában. A felújításnak május 23-án állt neki a mostani kivitelező, de e hét elején új problémával kellett szembenézni az építőipari cégnek és az óvodát használóknak is – írja a barcsihirek.hu hírportál.

Néhány éve felújították a teraszt, de rosszul alakították ki a lejtési viszonyokat, így a csoportszobákba befolyt az esővíz. További pluszköltségek is jelentkeznek majd, hiszen a csővezetékeket sem cserélték ki az előző fázisban néhány éve – mondta el kérdésünkre István József, így ezeknek a cseréje is most lesz esedékes. A tervezett felújításra nyert pénzt pályázaton a város, de a korábbi szakszerűtlenségekből eredő hibákat ebből a forrásból nem javíthatják ki, azt önerőből kell majd fedeznie az önkormányzatnak.

Forrás: barcsihirek.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Osztályok szűnhetnek meg a Nagyatádi Kórházban? Vajon igaz a pletyka?

Az a szóbeszéd járja, hogy Nagyatádon megszüntetnék az aktív kórházi ágyak számát, a belgyógyászat, a …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: