Otthon / Ország-Világ / A köznevelési törvény módosítását bírálja a PSZ
A kép forrása: internet

A köznevelési törvény módosítását bírálja a PSZ

A köznevelési törvény most benyújtott módosításából több olyan pont is kimaradt, amelyekről a tárgyalásokon egyeztettek, és akkor úgy tűnt, az álláspontok közeledtek – nyilatkozta az MTI-nek Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, aki a pedagógusnap alkalmából köszönetét tolmácsolta a pedagógusoknak, oktatást segítő dolgozóknak, kiemelve: munkájuk elengedhetetlen.

A szakszervezeti vezető elmondta: a megbeszéléseken a kabinet rábólintott, hogy a korábbi Közoktatás-politikai Tanácshoz hasonló testületet hozzanak létre, de végül ez sem került be a törvénymódosításba, mint ahogy a pedagógusok kötelező óraszámának szabályozása sem – sorolta.

Úgy vélte: az általuk megfogalmazott 25 pontból legalább 20-at szerepeltetni kellett volna a vonatkozó kormányrendeletben, de ez sem történt meg.

A PSZ elnöke szerint az önkormányzatokat meglepetésszerűen érte az iskolák működtetésének elvonása, és kérdéses, hogy ezt a feladatot a tankerületek hogyan fogják megoldani.

Emellett Galló Istvánné “elképesztőnek” nevezte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter nyilatkozatát, miszerint azért kell az iskolák üzemeltetését is a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz (Klik) rendelni, mert romlottak a tanulói teljesítmények.

A tanulói teljesítmények romlása a szakszervezeti vezető szerint azzal van összefüggésben, hogy az új nemzeti alaptanterv bevezetése óta jelentősen nőtt a tananyag, az óraszám. Minőségi munkát ilyen feltételek mellett sem tanulótól, sem pedagógustól nem lehet elvárni – értékelte.

Fidesz: a tanárok számíthatnak a kormányra

A Fidesz-frakció közleményében viszont úgy fogalmazott: a pedagógusok számíthatnak a kormányra és arra is, hogy előrébb léphetnek az életükben.

Megjegyezték: a 2013-ban indított pedagógus béremelési programban a pedagógusok bére átlagosan 40 százalékkal emelkedett, és a béremelés idén és jövő ősszel is folytatódik. A pedagógusokat érintő további szakmai kérdésekben folyamatos az egyeztetés a Köznevelési Kerekasztalon és megkezdődik a nevelést-oktatást segítő nem pedagógus végzettségű dolgozók bérrendezése is.

MSZP: megalázzák a pedagógusokat

Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt (MLP) ügyvivője arra szólította fel a kormányt, hogy fejezze be a pedagógusok átverését, az időhúzást és haladéktalanul teljesítse a pedagógusok követeléseit, mert ez az egész ország érdeke.

A Magyar Liberális Párt úgy véli: olyan oktatási rendszer szolgálná a magyar társadalom fejlődését, amely képes felkészíteni a gyerekeket arra, hogy tudjanak csapatban együttműködni, információt feldolgozni, újragondolni dolgokat, kételkedni és kérdezni, valamint merjenek kreatívak lenni.

Az MSZP meglátása szerint a pedagógusok jogait korlátozzák ma Magyarországon, a 2010 óta tartó kormányzás szűkítette a gyermekek tanulási esélyeit, lefokozta a tanárok társadalmi státuszát és kirekesztette a szülőket az iskolából. A magyar kormány megalázza a tanárokat, ahelyett, hogy örülne kreativitásuknak, alkotóképességüknek – hangsúlyozták.

 MTI

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Holtan találtak egy öttagú családra Németországban

Két felnőttet és három gyermeket talált holtan a német rendőrség egy családi házban egy Berlintől …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: