hellodelsomogy Dél-Somogy friss hírei egy helyen
Philip Zimbardo szociálpszichológus, a világhírű stanfordi börtönkísérlet atyja, a Hősök Tere-projekt egyik kezdeményezője a hétvégén Budapesten mutatta be egy nyilvános beszélgetésen új könyvét, amelyet Nikita D. Coulombe-bal együtt jegyez. A Nincs kapcsolat – Hová lettek a férfiak? megkongatja a vészharangot: A szociálpszichológus attól tart, hogy a fiatal férfiak visszavonhatatlanul bezárkóznak a szobájukba, és egy virtuális világban, emberi kötődések nélkül, videojátékok és pornóvideók társaságában élik majd le az életüket.
A világhírű szociálpszichológus (korábbi interjúnk vele itt) a Gödör Klubban rendezett eseményen először röviden felvázolta a helyzetet: Férfiak egy egész generációja – a tizenévesektől a húszas éveik végén járókig – nőtt fel az internet világában, és ezek a fiatalok már rá se szoktak arra, hogy más emberekkel időt töltsenek, akkor érzik jól magukat, amikor a szobájukban vannak egyedül, és videojátékokat játszanak vagy pornót néznek. Önmagában a videojátékokkal és a pornóval sincs különösebb probléma, baj csak akkor van, ha kizárólag ezt csinálják, ráadásul napi 5-10 órákat játszanak, mint ahogy sokan mesélik.
Ezek a fiúk már nem akarnak kapcsolódni, nem érdeklik őket az emberi kapcsolatok, a családjuk. És minél több videojátékot játszik valaki, annál inkább függővé válik pszichológiailag. Ez azt jelenti, hogy minden másnál szívesebben játszik, és a játékkal összehasonlítva minden unalmassá válik. A játékokban ráadásul minél többet játszik valaki, annál magasabbra kerül a hierarchiában, kialakul egy erős önértékelés. Semmi másban nem ér el eredményeket pusztán azért, mert sokat csinálta, gyakorolta.
Ezeket a játékokat többnyire férfiak tervezik, és férfias értékrendet képviselnek: verseny, dominancia, agresszió és pusztítás – ezek a kulcsszavak. Ezekkel az izgalmas, állandóan új impulzusokkal teli játékokkal összehasonlítva különösen unalmas az iskola, ahol egyre több fiú csak szenved, egyre rosszabb eredményeket ér el, és végül úgy hagyja el a középiskolát, hogy nem szerez érettségit, márpedig így szinte lehetetlen állást találni. De ezeket a fiatalokat ez sem érdekli különösebben, hiszen otthon etetik, eltartják őket, mosnak rájuk.
Hova tűnt a romantika?
Zimbardo hosszan beszélt arról is, mi a baj a pornóvideókkal. Elmesélte, hogy – szicíliai származású amerikaiként különösen – mennyire fontosnak tartja, hogy a romantika a szex része legyen. A szerelmeskedés számára a beszélgetést, az érintést, a szemkontaktust, a csókot, az ölelést is jelenti. A pornóból mindez hiányzik, csak egymásba gabalyodott testek közötti fizikai kontaktusról szól, amelyben a nők használati tárgyak, a férfiak vágyának tárgyai. Ráadásul a pornót nézőkben nem tudatosul, hogy a szereplők színészek, akik az „alakításukért” pénzt kapnak, és minél extrémebbek a helyzetek, annál több pénzt. A fiatal fiúk pedig – tévesen – azt gondolják, hogy a nők ilyen szexuális együttlétekre vágynak.
A Nincs kapcsolat – Hová lettek a férfiak? című könyv készítésekor rengeteg interjút készítettek, amelyekben számos kamaszlány elmesélte, hogy már nincs kedvük ismerkedni, mert a fiúk tőlük is csak azt akarják, amit ezekben a filmekben láttak, vagyis anális, orális szexet. Ezen is látszik, hogy ezeknek a fiataloknak mennyire torz a képük arról, hogy mit jelent a testi kapcsolat – mondta Zimbardo, hozzátéve, hogy jóformán sehol nincs megfelelő szexuális nevelés az iskolákban: egyáltalán nem beszélnek a szex pszichológiájáról, az intimitásról. A szülők többsége számára pedig ez túl kínos téma.
Az amerikai szociálpszichológus beszámolt azokról a neurobiológiai tanulmányokról, amelyek azt elemzik, mi történik annak az agyában, aki nagyon sok pornót néz. Egyértelműen kimutatható, hogy ilyenkor az agyat állandóan változó ingerek érik, az agy pedig hozzászokik ehhez, és csak akkor figyel, reagál, ha nem szűnik meg az állandó változás. Tehát ha fenn akarjuk tartani a figyelmét, egyre stimulálóbb vizuális ingerekre van szükség. Vagyis minél többet néz valaki pornót, annál kevésbé hat rá, sőt zavarokat is előidézhet. Ma már neve is van ennek az állapotnak, és nem kevés fiatal férfi szenved ettől a „pornó miatti merevedési zavartól”.
Ijesztő kinti világ
„Ezeknek a fiataloknak a nagy része nem gondolja, hogy valami nincs rendben velük” – hangsúlyozta Zimbardo. Így élnek és kész, számukra ez a természetes. Nem érzik azt sem, hogy azáltal, hogy elzárják magukat a társas kapcsolatoktól, elvesztik az emberek iránti érzékenységüket. Nem tanulják meg, hogyan lehet megközelíteni egy másik embert, képtelenek ismerkedni. Egyedül a bezárt szobában érzik otthonosan magukat, a kinti világ szabályait, működési mechanizmusát nem sajátították el. Semmi nem motiválja őket, hogy kimozduljanak, hiszen nyilván csak kudarcok várnak rájuk.
„Ezt a hozzáállást kell megváltoztatnunk valahogy. A Hősök Tere-projektben is ezt tanítjuk a diákoknak, hogy minden képesség tökéletesíthető gyakorlással és erőfeszítéssel” – mondta. És ha az ember kudarcot vall, abból azt biztosan megtanulhatja, hogy legközelebb keményebben kell próbálkoznia. Ha az ember állandóan azt ismételgeti, hogy miben miért rossz, akkor nem akar majd kockázatot vállalni. A lényeg, hogy nem szabad feladni azért sem, mert az élet unalmas kockázatok nélkül, és itt nem csak fizikai, hanem intellektuális kockázatvállalásról van szó.
A fiúkkal van a baj
A szociálpszichológus fontosnak tartotta hangsúlyozni azt is, hogy a videojátékok és a pornó káros hatásait felerősíti a család mint intézmény válsága. Elmondta, hogy az Egyesült Államokban már jól érzékelhető, hogy egyre több családnál maradnak el például a közös étkezések, amelyek során a gyerekek mintát láthatnak arra, milyen egy igazi beszélgetés. Hogyan kell kérdezni, milyen az, amikor érdekel, mi történik a másikkal, mit jelent az empátia. Ezek a beszélgetések azért is fontosak lennének, mert az egymás közti társalgáson keresztül tanulunk meg dialógusokat folytatni saját magunkkal.
A probléma része az is, hogy Amerikában a házasságok 40 százaléka válással végződik, és ez a szám kitartóan növekszik. Vagyis a gyerekek egy jelentős hányada nő fel apa nélkül. „A fiúknak pedig különösen nagy szükségük lenne rájuk például a tanulási motivációjuk megerősítéséhez: ha rossz jegyet hoznak haza, az édesanyjuk azt sugallja, legyenek kitartóak a tanulásban, hogy legközelebb jobban sikerüljön, de anya így is szereti őket. Az apa viszont azt mondja, hogy ez így nincs rendben, szégyent hozol rám, te az én fiam vagy, jobban kell teljesítened. Az apák nem feltétel nélkül szeretnek, és az ő elvárásaiknak való megfelelés lényeges plusz motivációt jelent egy fiúnak” – véli Zimbardo.
Felmerülhet persze az is, miért csak a fiúkról beszél a pszichológus. A könyvből kiderül, hogy – a fiúkkal szembeállítva – a lányok egyre sikeresebbek – legalábbis az Egyesült Államokban – az iskolai előmenetelükben és a munkahelyi boldogulásukban is. Ráadásul a videojátékok is sokkal kevésbé hatnak rájuk: tizenéves korukban fokozatosan veszítenek a játékok iránti lelkesedésükből, míg a fiúk pont fordítva, egyre többet játszanak.
Emberek helyett gépek
Az előadás után arra a kérdésünkre, hogy miért érzi annyira aggasztónak a helyzetet Zimbardo ezt válaszolta: „Én ugyan általában optimista vagyok, de ebben a kérdésben attól tartok, a helyzet csak még súlyosabb lesz, hiszen a játékipar virágzó, hatalmas üzlet, óriási profittal. Az ő anyagi érdekük pedig az, hogy minél több felhasználó legyen, tehát a nyomás a gyártók részéről csak növekedni fog.”
Másrészről a technikai fejlődésnek köszönhetően egyre jobb a játékok minősége. Egyre többen töltik az idejük egyre nagyobb részét emberek helyett gépek társaságában. A szociálpszichológus a könyvben azt is kiemelte, hogy fantasztikus dolog a technika, egészen új világok nyílnak meg általa, de elengedhetetlenül fontos lenne megérteni a használatából adódó veszélyeket is. Nekünk kell kontrollálnunk a technológiai újításokat, régen rossz, ha ez fordítva történik.
Sokkal intenzívebben kellene használni a különböző új eszközöket az iskolában, érdekesebbé tenni az oktatást, hogy felébresszük a fiúk érdeklődését is, megmutassuk nekik, hogy játszva is lehet tanulni, nem csak verejtékes munkával. Ha több csoportmunka lenne például, akkor több beszédhelyzet adódna, ahol gyakorolhatnák az együttműködést ezek az egyébként a szobájukba zárkózó fiúk. De a megoldásokat illetően az egyik legfontosabb az, hogy a szülőknek tisztában kell lenniük azzal, mit csinál a gyerek a zárt ajtó mögött, mennyit játszik vagy néz pornót. Zimbardo szerint a szülők nagy része rosszul lenne, ha kiszámolná, mennyi időt tölt videojátékkal és pornóval a gyereke.
Zimbardo-dilemmák
Külön rákérdeztem arra a könyvben szereplő, és számomra nehezen hihető adatra, mely szerint a gyerekek és tinédzserek kétharmada minden korlátozás nélkül hozzáfér ezekhez a tartalmakhoz. „Tudom, hogy hihetetlen, de így van. Ma már a szegény gyerekek is rendelkeznek egyszerű okostelefonokkal és számítógépekkel, és a szülők nem törődnek azzal, hogy mit kezdenek ezekkel az eszközökkel. Nagyon sok anya, akivel beszéltünk, azt mondta, örül, hogy a fia a szobájában marad, addig se kerül bajba. Nem az utcán csavarog, és keveredik mindenféle rendőrségi ügyekbe. Ezek az anyák egyszerűen nem kérdezik meg a gyereküket, hogy mivel tölti az időt ott benn a szobájában.”
A Zimbardo beszámolóját és könyvét érintő dilemmák közül talán a legfontosabb, hogy nem látszik számokkal igazolva, hogy nem csak egy szűk kisebbségre érvényesek a videojátékkal töltött órákra vonatkozó rémisztően magas számok. Ha viszont valóban csak egy szűk rétegről van szó, akkor velük kapcsolatban igaz lehet, hogy a pornó és a videojátékok túlzott hajszolása nem ok, hanem következmény. Egy jelzés a külvilág felé, hogy valami nincs rendben az életükben.
Másrészt Zimbardo mintha figyelmen kívül hagyná, hogy azért a családon túl léteznek más szocializációs terek is, ahol létrejönnek kapcsolódások, és ahonnan információk, jó minták is érkezhetnek. Ráadásul azt sem tudhatjuk, hogy mi lesz ezekkel a fiúkkal, ha 30-35 évesek lesznek, nem „térnek-e vissza” a virtuális világból. Zimbardo ezt firtató kérdésemre nem reagált túlzottan optimistán.
„Egyelőre semmi jele nincs annak, hogy ez a folyamat megfordulna. Ezek a fiúk boldogan élnek ebben a másik világban. Azért is, mert itt nem lehet kudarcot vallani, itt bármit csinálsz, az rendben van: nincs lámpaláz, hogy képes leszel-e kielégíteni egy nőt. A pornófilmekben egyébként is a nő elégíti ki a férfit. A játékok világában nem létezik az a kérdés, hogy elég okos, magasan képzett vagy-e ahhoz, hogy jó állást találj magadnak. Ott biztos elég jó vagy ahhoz, hogy előbb vagy utóbb ugorj egy szintet. Ezek így együtt létrehoznak egy olyan virtuális teret, ahol ezek a férfiak megnyomnak egy gombot, és uralmuk alatt tartják ezt a világot, miközben az igazi életükben semmit sem irányítanak. Ott nagyon sokan azt érzik, hogy nincs semmilyen hatalmuk, csak megtörténnek velük a dolgok.”
Forrás: hvg.hu
