hellodelsomogy Dél-Somogy friss hírei egy helyen
1937. június 11-én ítélték halálra Mihail Nyikolajevics Tuhacsevszkij szovjet tábornokot és hét társát, miután bűnösnek találták őket egy államellenes összeesküvés szervezésének vádjában. Kivégzésük egyik jelentős állomása volt a Sztálin által 1936-ban megkezdett nagy tisztogatásnak, mert ezzel a lépéssel a vérengzés a Vörös Hadseregre is átterjedt.
Miután Sztálin legfőbb politikai ellenfelét, Kirovot 1934 decemberében – vélhetően az ő utasítására – meggyilkolták Péterváron, a szovjet vezető kihasználta az alkalmat, és „vizsgálatot” indított, mely során többi riválisa, főként Lenin korábbi munkatársai megsemmisítésére tört. Az 1936-tól kezdődő, Visinszkij főügyész által vezetett perekben halálra ítélték például Kamenyev, Zinovjev, Rikov, Buharin és Pjatakov pártvezetőket is, ezzel Sztálin lefejezte a politikai vezetés megbízhatatlannak ítélt szárnyát. Bár a szovjet belpolitikai küzdelemben korábban is megjelentek véres epizódok, a diktátor által indított eljáráshoz hasonló kiterjedt tisztogatásra nem volt korábban példa. Sztálin az alsóbb vezetőket és a vidéki kádereket is megfigyeltette az NKVD révén, ezt az időszakot az orosz történetírás joggal hívta jezovscsinának, azaz – Nyikolaj Jezsov állambiztonsági népbiztos neve után – „Jezsov uralmának.”
A hadseregben végzett tisztogatásra is számos – jóval kevesebb emberéletet követelő – precedens akadt. A Vörös Hadseregből először Trockij hadügyi népbiztos leváltása után, a húszas évek közepén küldték el a megbízhatatlannak tartott tiszteket, majd 1930 körül a cári hadseregben is szolgáló vezetők következtek, akiket Sztálin és az NKVD egy „fehér” összeesküvés szervezésével gyanúsított. Ilyen előzmények után került sor 1936 második felében a Tuhacsevszkij és társai ellen indított „nyomozásra”, ahol a vád újfent a szovjethatalom megdöntése, és a náci Németországgal való kapcsolattartás volt, amivel kapcsolatban Sztálin 1937 májusában már egy dossziényi bizonyítékkal rendelkezett.
Az utókor máig sem tudja eldöntetni, hogy Tuhacsevszkijék valóban terveztek -e puccsot a diktátor ellen, azonban az biztos, hogy a „bizonyítékok” rendkívül kalandos úton születtek meg. Maga a Sztálin volt ugyanis, aki a titkosszolgálatok útján felvette a kapcsolatot a németekkel, ennek következtében készítette el a Gestapo és a Heydrich vezette Sicherdienst (SD – német titkosszolgálat) az úgynevezett „vörös dossziéban” szereplő hamis iratokat. A nácik – érthető módon – szívesen vettek részt egy olyan akcióban, ami fő ellenségük legtehetségesebb tisztjeinek likvidálására irányult, bár a fenti „bizonyítékok” később nem játszottak szerepet a perben.
Miután Sztálin megfosztotta a tábornokot tisztségeitől, Tuhacsevszkijt 1937. május 22-én hét tiszttársával együtt őrizetbe vették. A vádlottakat Moszkvába vitték, ahol – tartva a közvélemény szimpátiájától – titkos eljárást folytattak le velük szemben. Az ügyet a Szovjet Legfelsőbb Bíróság egy különleges testülete vezette, melynek elnöke Vaszilij Ulrich volt, tagjai között pedig számos tábornok – például Bugyonnij és a később hasonló perben elítélt Vaszilij Blücher – is helyet foglalt. A vádlottak az NKVD kínvallatásainak hatására természetesen mindent beismertek, Jakov Gamarin tábornok pedig még az eljárás alatt öngyilkos lett. A tárgyalást 1937. június 11-én folytatták le, annak végén mindegyik vádlottat bűnösnek találták, a halálos ítéletet pedig még az éjszaka folyamán végrehajtották.
Az eljárás nyomán aztán a „vallomások” segítségével Sztálin és Jezsov utasítására aztán tisztek százait fogták perbe, akik nagyrészt Tuhacsevszkij és társai sorsára jutottak. Vorosilov hadügyi népbiztos 1938-as jelentése szerint a nagy tisztogatás mintegy 40 000 főt érintett. A katonák egyharmada ellen eljárás is indult, 7000 fő esetében az ítélettel is végződött, ami többnyire halál, vagy hosszú szibériai kényszermunka volt. Beszédes, hogy a Tuhacsevszkij-pert lefolytató magas rangú tisztek közül mindössze hárman – Ulrich elnök, Bugyonnij és még egy tábornok – élték túl a hároméves terror időszakát.
Sztálin a nagy tisztogatás évei során lefejezte vezérkarát, legtehetségesebb tisztjeit a halálba küldte, aminek árát aztán a Vörös Hadseregnek – a második világháború küzdelmei során – emberéletekben kellett megfizetnie. A diktátor motivációi ma is vita tárgyát képezik, tudniillik, hogy Sztálin jogosan tartott -e összeesküvéstől, illetve, hogy tettében mekkora szerepet játszott antiszemitizmusa, vagy személyes féltékenysége a nála jóval tehetségesebb katonai vezetőkkel szemben. Akik túlélték az 1937-38-as tisztogatást, a világháború előestéjén visszakerülhettek a Vörös Hadsereg kötelékeibe, hogy aztán az 1941-es – német támadást követő – újabb tisztogatás tovább tizedelje majd őket.
Forrás: rubicon.hu
