Otthon / Ország-Világ / Kedden játszik a magyar csapat, még jó, hogy hétfőn befejezik a munkát a parlamentben
A kép forrása: internet

Kedden játszik a magyar csapat, még jó, hogy hétfőn befejezik a munkát a parlamentben

Az Országgyűlés hétfőn fejezi be tavaszi ülésszakát, a képviselőknek a nyári szünet előtt huszonhat előterjesztésről, köztük a jövő évi költségvetésről kell dönteniük.

Az ülésnap délelőtt 10 órakor a szlovén nemzetiségi szószóló felszólalásával kezdődik, Kissné Köles Erika a független Szlovén Köztársaság megalakulásának 25. évfordulójára emlékezik.

26, AZAZ HUSZONHAT HATÁROZATHOZATAL 🙂

A határozathozatalokat közvetlenül a napirend előtti felszólalások után tartja a Ház.

Ekkor várható döntés az idei költségvetés módosításáról, továbbá a 2017-es büdzséről is.

Zárószavazást tartanak a kabinet oktatási átszervezési javaslatáról is, amely a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) helyébe tankerületi központokat hozna létre az iskolák egységes állami fenntartására, továbbá differenciált béremelést adna a pedagógusoknak.

Várhatóan széles konszenzus mellett hagyják majd jóvá a közéletből távozó Schiffer Andrásnak, az LMP frakcióvezetőjének azon határozati javaslatát (arról, hogy ez valójában mennyire tükrözi a kormánypártok valódi szándékát, ITT olvashat), amely a magyar érdekek védelmét erősítené a tervezett euroatlanti szabadkereskedelmi megállapodással szemben.

Fideszes kezdeményezésre a képviselők elfogadhatnak a brókerbotrányok károsultjait segítő kárrendezési intézkedéseket, szavaznak a menekültügyi eljárások további gyorsításáról, jóváhagyhatják Montenegró csatlakozását a NATO-hoz, valamint több kulturális és energetikai módosítást is megszavazhatnak.

A határozathozatalokat követően kérdésekkel és azonnali kérdésekkel, majd napirend utáni felszólalásokkal ér véget a parlament tavaszi ülésszaka.

Aztán irány Franciaország!

Forrás: alfahir.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Holtan találtak egy öttagú családra Németországban

Két felnőttet és három gyermeket talált holtan a német rendőrség egy családi házban egy Berlintől …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: