Talán mindenki találkozott az alábbi mém különböző változataival, aki nyitott szemmel járt az elmúlt napokban a Facebookon:
A kép forrása: facebook.com (hvg.hu)
Első látásra ez egy jól időzített, friss vicc is lehetne, de Nyáry Krisztián legutóbbi posztjából kiderül, hogy ha nem is biztos, hogy megtörtént esetet dolgoz fel, de egy valós legendáról van szó.
A magyar válogatott ugyanis 1902-ben Ausztria ellen játszotta első hivatalos mérkőzését – amelyen egyébként 5-0-ra kikaptunk –, a beszélgetés pedig egy anekdota szerint tényleg elhangzott a meccs napján Ferenc József és egyik szárnysegédje közt.
„Mióta mi a rugdalót játszuk, a haladás elég szép” Ausztria-Magyarország 5:0
A játékosaink jobbak voltak, de nem volt semmi összjáték, így végül 5:0-ra győztek az osztrákok, a magyar csapat szétesett. Az első magyar válogatott mérkőzés 1902. október 12-én totális magyar vereséggel zárult. A válogatott ebben a felállásban korábban soha nem játszott együtt, az MLSZ egyszerűen szavazással rakta össze a csapatot a legjobb klubok (MAC, FTC, MÚE, BSC, Postás, 33 FC) legjobb játékosaiból. Többségük idehaza a viharos gyorsasággal népszerűvé lett sportág nagymenőjének számított, és nem különösebben izgatta a bécsi mérkőzés. A kijelölt játékosok közül hárman egyszerűen itthon maradtak, mert nem volt kedvük rossz időben utazni és játszani. Az osztrák válogatottat ezzel szemben jobbára egy klubcsapat, a WAZ ((Wiener Athletiksport Club) keretére építették, így a kulcsjátékosok összeszokottan vonulhattak a pályára. Többen közülük bizonyítani vágyó diákok voltak, akik álnéven játszottak, nehogy az iskolából kicsapják őket hobbijuk miatt.
A WAZ bécsi otthonában megrendezett meccs az első olyan nemzetközi találkozó volt egész Európában, amelyen nem brit csapatok játszottak egymással. A bécsi szervezők nagy hírverést csaptak a rangadónak, amit a magyar sajtó túlságosan is harsánynak és alpárinak talált. „Ami a magyar Football-Szövetség representativ csapatának fogadtatását illeti, arról jobb lenne nem is beszélni. A pályaudvaron ugyan fogadták a magyar csapatot a bécsi Unio vörös-fehér kokárdás kiküldöttjei (…) A pályaudvar előtt várt is egy nagy angol vadászkocsi, melynek tetejét magyarjaink elfoglalták. A kocsi a város legforgalmasabb utczáin haladt s elején ülő kocsis nagy kedélyesen különböző nótákat (előzékenységből magyar is volt közötte) trombitált, felkeltvén az érdeklődést nemcsak a kocsi utasaira, hanem a kocsi oldalán fityegő matchet jelző plakátokra is, nagy gaudiumára a Ringstrasse korzózó járókelőinek. De ez még hagyján. Midőn ebéd után a pályára vitte a dressben levő csapatot a kocsi, az előbbi jelenetek megismétlődtek s óriási kerülő úton a legforgalmasabb utczákon vitték a Magyar Szövetség representatív csapatát, mint valami vándorczirkusz csőcseléket, óriási feltűnést keltve mindenütt s élő reklámot szolgáltatva a délutáni football-matchnek.”
A magyar sajtóban egyébként sem kapott túl nagy figyelmet a mérkőzés: a címlapokat az foglalta el, hogy Kolozsváron felavatták a Mátyás-szobrot. Végül 500, zömmel osztrák szurkoló előtt került sor a meccsre, amelyet az angol Shires vezetett. Az összeszokott osztrákok már a második percben megszerezték a vezetést, amire a magyarok agresszív játékkal, szabálytalankodással reagáltak. Ezzel azonban csak annyit értek el, hogy az addig udvarias bécsi közönség „kutyamagyarozással” bíztatta a hazaikat, és a tizedik percben könnyen becsúszott a második osztrák gól is. A teljesen szétzilált magyar csapatnak ezek után a 19 éves Johann Studnicka három gólt varrt be egymás után.
A vereség után egy bécsi kocsmában búslakodó magyar csapat tagja volt Hajós Alfréd, Magyarország első olimpiai bajnoka, az MLSZ későbbi elnöke is. Ő a Sportvilág című lapban néhány nappal később így írt a magyar válogatott első nemzetközi meccséről.
„Athletáink egyre-másra aratják a babérokat külföldön, míg labdarugóinkat itthon is külföldön is egymásután verik le az idegen csapatok. Ebből a két tényből azonban nagyon hibásan következtetnek azok, kik lebeszélnék játékosainkat a nemzetközi mérkőzésekről. Csak emlékezzünk vissza athletikánk ifjukorára; bíz ott is csak a vereségek árán edződtek ifjaink. Az igaz, hogy csak akkor mentünk külföldre, mikor már itthoni eredmények a nyeremények reményével kecsegtettek. – Ugyde az egyéni versenyeknél az ismert eredmények mérték adók, továbbá e versenyekre elég az itthoni gyakorlat, tehát ide a győzelem bizonyosabb reményével és csakis versenyzés kedvéért mennek ifjaink, míg a labdarugásnál a versenyzés maga a gyakorlat, hol nincsen olyan biztos mérték, mint az egyéni versenyeknél a record.
Az tehát egészen bizonyos, hogy gáncs nem érheti játszóinkat, ha a vereség biztos tudata daczára is kiállnak a külföldiekkel a porondra, mert csakis itt szerezhetik meg a nálunk jobban játszóktól azt az ügyességet, azt a játékmódot, mely idővel majd őket viszi diadalra. Azt azonban az egyletek vezetői meg kivánhatják a mindenütt dédélgetett játszócsapataiktól, hogy a csapat egybeállításánál, a játékgyakorlatnál a legszigorubb pontosságot betartsák, egyéni hiuságukat mérsékeljék. – Egy külföldi játékos tette egy játékversenyünkön azt a megjegyzést, hogy a mi csapatunkban több a jó játékos, mint az övékben, de nincsenek jól egybetanulva.
Különben ne is legyünk oly türelmetlenek többszöri vereségeink után, mint a játékot néző nagy közönség, mert be kell látnunk, hogy az alatt a rövid idő alatt, mióta mi a rugdalót játszuk, a haladás elég szép. (…) Biztosra vehetjük, hogy előbb utóbb ezen a téren is elsők leszünk a szárazföldön. Biztosan remélhetjük ezt, mert már is olyan játékosaink vannak, kiket a külföldiek is kitünőknek ismernek, de meg ismerjük a magyar ifjúság erejét, gyorsfutását, ügyességét, mely e téren is előbb utóbb megtermi gyümölcsét.”
Egy anekdota szerint Ferenc Józsefet a meccs napján szárnysegédje tájékoztatta, hogy különleges labdarúgó mérkőzés lesz. „És kik mérkőznek?” – kérdezte őfelsége. „Ausztria-Magyarország, felség” – hangzott a felelet. „Értem. De ki lesz az ellenfél?”
hellodelsomogy Dél-Somogy friss hírei egy helyen
