Vége a munkahétnek, kezdjük a hétvégét egy Gerlecz László fotós által készített képpel, amit a nagyatádi Széchenyi parkban örökített meg. Köszönjük szépen. Ha Önnek is van fotója, küldje be. 🙂
Tovább...Daily Archives: 2016-06-17
Nagyokat ugrik a semmiből előbukkant szöcske kóla
Alig pár hónapja jelent meg a piacon, de már olyan népszerű a Tikkadt Szöcske névre hallgató új magyar kóla, hogy több megrendelést kap a cég, mint amennyit teljesíteni tud. A napokban kerül a boltokba az üdítő cukormentes változata, következő lépésként pedig érkezik a cukros és a diétás verzió is visszaváltható …
Tovább...Migránsügyi munkacsoportot alakít az Orbán-kormány
Trócsányi László igazságügyi miniszter vezetésével létrejött a kormányzaton belül egy migránsügyi munkacsoport, amelyben az igazságügyi tárca mellett a Belügyminisztérium és a Miniszterelnökség vesz részt – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten. A munkacsoportban részt vevő három miniszternek a jövő pénteki kormányülésre kell jelentést készítenie a bevándorlás jogi …
Tovább...Nem egyszerű feladat, de jót tesz – szakértők az újfajta Kresz-vizsgáról
Látszólag nehéz lehet a tanulóknak az autóvezetői tanfolyamok elméleti vizsgáján az újonnan bevezetett animációs feladatok megoldása, de nem lehetetlen teljesíteni a kihívást. Sőt, aki odafigyel a közlekedési szituációk oktatásakor, annak nem jelenthet már túl nagy problémát az újfajta próbatétel, ráadásul a mozgóképes oktatás plusz tudást ad – vélik oktatók. Módosult …
Tovább...Szexi, mint mindig! Palvin Barbi lett az év felfedezettje a Sports Illustratedben!
Palvin Barbi lett az év felfedezettje a Sports Illustrated szavazásán. A leghíresebb amerikai sportlap olvasói 2011 óta szavazhatnak arról, hogy ki legyen az év felfedezettje. A Sports Illustrated magazin 2016-os fürdőruhás kiadásában, a „Swimsuit Editionben” a világ legszebb modelljei és sportolói kaptak helyet, benne a mi Barbinkkal, Irina Sejkkel, Lindsey …
Tovább...Napi történelem: New Yorkba érkezik a Szabadság-szobor – 1885. június 17.
1885. június 17-én érkezett meg New Yorkba a Szabadság-szobor – teljes nevén: A Szabadság Megvilágosítja a Világot – melyet Franciaország adományozott az Egyesült Államok számára, a független köztársaság kikiáltásának századik évfordulójára. A Liberty Islanden felállított, 151 láb magas kolosszus 125 év alatt az amerikai állam és a szabadság egyik leghíresebb …
Tovább...Nagyatádi lett az év jogász írója
Az év jogász írója címet 2016-ban Bodnár Szilárd, a Nagyatádi Járásbíróság bírója kapta – írja a sonline.hu hírportál. Az Irodalmi Rádió szervezésében kettőszáz pályázat közül hirdettek nyertest a megtartott versenyen. A díjátadóra meghívták a legjobb alkotások szerzőit, amelyen a Kaposvári Törvényszék több alkalmazottja is részt vett. Az első helyezést a …
Tovább...Csurgó Város bemutatkozó filmje – tekints meg!
Négy perces kisfilmben mutatják be a Dél-somogyi települést, Csurgót:
Tovább...Barátkozik a génmódosított magokkal Fazekas Sándor
Génmódosított vetőmagokat kért legutóbbi washingtoni útján az amerikai kormánytól Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, hogy azokat jobban tanulmányozhassák a minisztérium szakemberei – írja a Magyar Nemzet. A lap megszerezte annak a találkozónak a feljegyzéseit, amit a magyar miniszter Michael T. Scuse-zal, az Egyesült Államok földművelésügyi minisztériumának miniszter-helyettesével folytatott. A találkozó – amin …
Tovább...Megbukott a horvát kormány
Megvonta a bizalmat Tihomir Oreskovic technokrata kormányfőtől a horvát parlament. A nagyobbik kormányzó párt, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) június 7-én nyújtott be bizalmatlansági indítványt Tihomir Oreskovic ellen, akit egyébként korábban éppen a HDZ javasolt erre a posztra. Visszahívták a kormányőt A 151 fős nemzetgyűlés 125 igen szavazattal 15 ellenében …
Tovább...