hellodelsomogy Dél-Somogy friss hírei egy helyen
A sonline.hu hírportál írja, hogy öt év alatt kilencezerrel – 2,09 százalékkal- , tíz évet nézve húszezerrel – 6,1 percenttel csökkent Somogy lakossága, jelenleg már 309 ezren élnek a megyében, derült ki a KSH legfrissebb adataiból. Tragikusabb képet kapunk akkor, ha az elmúlt 50 évet nézzük: csúcsidőben, a hatvanas években 368 ezren éltek Somogyban, vagyis fél évszázad alatt eltűnt a népesség 16 százaléka.
A hírportál szerint ezek után nem meglepő, hogy a településeinek több mint felében – 132-ben – minimum tizedével csökkent a lakosság száma egy évtized alatt, s negyvenhétben legalább húsz, tízben harminc, kettőben pedig negyven százalék feletti a népességfogyás. Az elnéptelenedés – mellyel a somogyi falvak és városok 92 százaléka küzd – legjobban a megye nyugati és déli határát, és Külső-Somogyot érinti.
Ezzel szemben növekedésnek csak húsz településen örülhettek, – a városok közül egyedül Siófokon –. elsősorban a Balaton parton, és néhány Kaposvár-környéki faluban. Arányaiban a legdrasztikusabban Gadácson, Libickozmán és Rinyaújnépen csappant meg a lakosságszám, ami nem meglepő, hiszen mindegyik zsáktelepülés, annak minden hátrányával. Rinyaújnépen például nincs iskola, óvoda, bolt, mindenért be kell utazni legalább Babócsára, ám a közlekedés is gyalázatos, naponta mindössze egy busz jár a faluba, a többihez két kilométert kell gyalogolni a főútig. Ezek után érthető, aki tehette – elsősorban az iskola, illetve a munkába járás miatt – elköltözött Babócsára, Csokonyavisontára, Barcsra.
Örülhetnek viszont Balatonmáriafürdőn, ahol több mint negyedével nőtt a népesség tíz év alatt, s hogy a Balaton vonzó – igaz, sokszor csak a nyugdíjasoknak, vagy a gazdasági okokból az üdülőjükbe bejelentkezőknek –, jól mutatja, hogy a tíz legjobban gyarapodó településből öt tóparti. A városok közül is csak a magyar tenger partján fekvőknél tapasztalható pozitív változás: Siófok tizedével tudta növelni népességét, mely Zamárdiban, Balatonlellén és Balatonföldváron is nőtt. Ezzel szemben Tabon, Lengyeltótiban és főleg Csurgón nagyon nagy a baj, hiszen egy évtized alatt elveszítették minden nyolcadik-tizedik lakójukat, ahogyan ugyanezen kistérségek mellett még a barcsi is.
A KSH első negyedéves statisztikája szerint az elmúlt egy évben viszont valamelyest javultak a megye népmozgalmi mutatói. Január és március között 665 élveszületésre – néggyel több mint 2015 azonos időszakában – 1120 halálozás jutott – 214-gyel kevesebb, mint egy éve –, vagyis a természetes fogyás 455 fő, ami 218-cal alacsonyabb, mint tavaly ilyenkor. Egy év alatti gyermek három hunyt el – 2015 január-március között kettő –, s 183 házasságot kötöttek, ami negyvenes emelkedést jelent.
A jövőkép a megye korfáját nézve ugyanakkor nem túl biztató, hiszen az 5–9 éves korosztály létszáma 1,5, a 15–19-eseké 5,7, a 30–34 éveseké 6,2, a 35–39-eseké 3,5, míg az 55–59 éveseké 6,1 százalékkal csökkent.
Különösen a 30 és 40 közöttiek fogyása jelzésértékű: a megye rossz gazdasági helyzete miatt jelentős az elvándorlás, ami természetesen kihat a születésszámra is. Ezzel szemben a kilencven felettiek száma 4,1, a 85–89-eseké és a 65–69-eseké 3,9–3,9 százalékkal nőtt, s hatvan év felett minden csoportban – 1,2–4,1 százalék közötti – növekedés tapasztalható. Vagyis tovább öregszik Somogy.
A régióban a somogyi adat a legjobb
A népességfogyás persze nem somogyi sajátosság, a hazai megyék közül tizenhétben hasonló a helyzet. Csak míg Pest, Fejér vagy éppen Hajdú-Bihar fél-egy százalékos lakosságvesztést könyvelhetett el öt év alatt, addig Nógrádból, Komáromból, Zalából, Csongrádból eltűnt minden huszonötödik lakó. Somogy a megyék rangsorában a 8–10., vagyis az első felébe tartozik, a régióban Tolnában és Baranyában is rosszabb a helyzet. Főleg utóbbiban, mely öt esztendő alatt elveszítette minden kilencedik lakóját, s 11,3 százalékkal csökkent a népessége.
Növekedést csak a főváros, illetve Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg könyvelhetett el fél évtized alatt. Előbbi kettő értelemszerűen gazdasági pozíciójából adódó odavándorlásnak köszönheti gyarapodását, s a hazai megyék közül egyedül utóbbi a halálozásokat és elköltözéseket is felülmúló születésszámnak.
Forrás: sonline.hu
Ander Balázs, a barcsi jobbikos országgyűlési képviselő is kommentálta a cikket, amit változtatás nélkül közlünk a kedves olvasóinkkal:
Fogy a lakosság. Pusztul a vidék. A rohamos népességfogyás leginkább a kistelepüléseken érezteti hatását.
A 2016-os költségvetés vitája során ezzel kapcsolatosan elmondott felszólalásomból:“Amiről a költségvetési vita során mindenképpen szólni kívánok, az nem más, mint az ezer főnél kevesebb lakóval rendelkező kistelepülések ügye. Ugyan hazánk 10 millió alá csökkent népességének csupán 7,5 százaléka, tehát körülbelül 750 ezer ember él ilyen falvakban, de a települések mintegy 55 százaléka, majdnem 1800 község tartozik ebbe a kategóriába. Leszámítva a szerencsésnek mondható város közeli vagy üdülőterületeken fekvőket, ahol relatíve bőséges a munkahelykínálat és viszonylag sűrű a közlekedési hálózat, igen komoly bajban, mondhatni: a 24. óra végén vannak.
Valamit sürgősen tenni kell, máskülönben rövidesen átlépik azt a határt, ahonnan már nem fordíthatók vissza az aprófalu-szindróma által pontosan leírt folyamatok: a népességcsökkenés, az elöregedés, a fiatalok elvándorlása, a szociális lepusztulás, az állami intézményrendszer kivonulása, a fejlesztések, beruházások elmaradása, az egyre gyorsuló etnikai átstrukturálódással, a mintaadó réteg meggyengülésével, az értékrend megváltozásával kérlelhetetlenül együtt járó menthetetlen elgettósodás, úgy is fogalmazhatnék: a világból kiesettség érzése irreverzibilis, tragikus ténnyé változik. Állami mentőcsomag híján haldoklásuk végstádiumba ér. Sokszor mondtuk: a Jobbik számára mind a 3200 hazai település egyben egy magyar végvár is a nemzeti megmaradásért folytatott küzdelemben, ezért nem mondunk le róluk.
A zömmel amúgy is kedvezőtlen gazdaságföldrajzi régiókban fekvő kistelepüléseken élők számára a számos hátrány különösen mostohává teszi a mindennapokat. A kistérségi centrumok aprófalvakból való nehézkes megközelíthetősége, az erőforrások hiánya, az alacsony szintű intézményi ellátottság csak az egyik, kétségkívül fájó módon kézzelfogható szegmense ennek a komplex problémahalmaznak. Az elmúlt évtizedek változásai a sérült, csonkolt kistelepülési társadalmak belső kapcsolatrendszerét is eltorzították. Ki kell mondani, hogy az összezsugorodott kapcsolatháló sok esetben képtelenné teszi az ott élőket az összefogásra, a társadalomba való visszaintegrálódásra. A kezdeményezőkészség, a szolidáris, kooperálni kész közösségek hiánya tovább súlyosbítja a helyzetet, ami fokozott állami odafigyelés nélkül magától nem fog megoldódni.
A nyomorba fulladt, elöregedő települések helyett végre önfenntartó falvak, a munkanélküliség előli elvándorlás helyett pedig gyarapodó, szülőföldjén maradó lakosság jellemezné a magyar vidéket a Jobbik elképzeléseinek megvalósulása esetén. Viszont mára a népesség pusztulásával párhuzamosan döbbenetes mértéket öltött az épített környezet leromlása is. A kistelepülések százezernyi üresen álló lakóingatlana – ezek háztáji gazdálkodásra kiválóan alkalmas gazdasági épületek – a mostani folyamatok fényében az enyészeté lesz, sőt nemcsak azok, mert 2050-re sok kistelepülés teljesen elnéptelenedik, kihal. A falvak helyét az erdős bozót fogja benőni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Szűkebb pátriámban, az aprófalvas Somogy megyében a mostani felmérések szerint a települések 40 százaléka már a kihalás útjára lépett. Mindez pótolhatatlan veszteség, hiszen a maga múltjával, hagyományaival, népdalaival, meséivel mindegyik a nemzet történelme egy egyedi és megismételhetetlen darabkájának hordozója.
Részben a mostani költségvetésen is múlik, hogy mennyi települést foglalhat vissza az erdő, és hány helyen válnak a bedőlt kerítések, a leomlott falak a magyar elmúlás szomorú mementóivá. Jól összefogott, államilag finanszírozott, komplex programok hiányában a kistelepülések lakosságmegtartó ereje továbbra is csekély marad. Ősi falvaink kiürülése egyre rohamosabbá válik, sok helyütt pedig csak a roncstársadalmi létbe süppedt, nyomor által röghöz kötött, lesüllyedt rétegek maradnak, gyökeresen eltávolodva a szerves paraszti kultúrától.
Ennek elkerülése érdekében – a kormány is így fogalmaz egyébként – olyan vidékfejlesztési programok megvalósítására kellene törekedni, amelyek az emberek és a közösség értékeire építve, a hagyományokat ápolva, a természeti erőforrásokkal fenntartható módon gazdálkodva, a mezőgazdaságot fejlesztve nyújtanának esélyt a vidéki élet megbecsültségének helyreállítására.
Szépen hangzik, csak egy a baj vele: még a 2014-20 közötti uniós fejlesztési ciklusban is csupán 70 milliárd forintot szánnak az ezer fő alatti kistelepülések legégetőbb problémáinak kezelésére. Érintett falvanként évente átlagosan 6 millió forintot, adott esetben egy multi a többszörösét kapja állami támogatás formájában egyetlen munkahely létrehozásáért. A Jobbik úgy gondolja, hogy a kistelepülések ennél sokkal-sokkal többet érdemelnek.”
