Otthon / Ország-Világ / A KDNP ismét előjött a vasárnapi zárvatartással, törvényjavaslattal készülnek az őszre
A kép forrása: internet

A KDNP ismét előjött a vasárnapi zárvatartással, törvényjavaslattal készülnek az őszre

Harrach Péterrel készített interjút a Magyar Idők, amiből kiderült, hogy tovább nyomják a gombot vasárnapi zárvatartás ügyében.

Nem adtuk fel a célunkat arra vonatkozóan, hogy a munkavállalókat ne lehessen vasárnap a szükségesnél nagyobb mértékben munkára kényszeríteni. Valljuk, hogy az az egészséges társadalom, ahol különbséget tudnak tenni hétköznap és ünnepnap között, hiszen a túlzott fogyasztói szemlélet tévesen azt sugallja, minden nap egyforma, és minden nap ki kell elégíteni a fogyasztás iránti vágyunkat. Még akkor is, ha ez sok ezer ember munkakényszerét, sőt, akár a családjától való elszakítását is jelenti. – mondta Harrach Péter.

Némi migránsozás és a kvótás népszavazásra való utalás után azt is mondta, hogy

A törvényben biztosított havi egy helyett két szabad vasárnapot biztosítanánk a kereskedelmi dolgozóknak, ebben egyetértés mutatkozik, továbbá különös védelmet adnánk a kisgyermekes munkavállalóknak, illetve béremelést is javasolunk. Rögzítenénk azt a kitételt is, miszerint nyolc óránál többet ne lehessen vasárnap dolgoztatni. Úgy gondolom, az ősszel be tudjuk majd nyújtani ezt a munkavállalói érdekeket képviselő tervezetet a parlamentnek.

Forrás: propeller.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Holtan találtak egy öttagú családra Németországban

Két felnőttet és három gyermeket talált holtan a német rendőrség egy családi házban egy Berlintől …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: