Otthon / Ország-Világ / Tízmilliókat sikkaszthatott az MNB-alapítványok pénzéből a sümegi jövőegyetem vezetése
A kép forrása: internet (illusztráció)

Tízmilliókat sikkaszthatott az MNB-alapítványok pénzéből a sümegi jövőegyetem vezetése

“A főiskolát üzemeltető tulajdonos a közelmúltban azonnali hatállyal leváltotta a Sümegi Közösségi Felsőoktatási Képzési Központot (KFKK) irányító cég ügyvezetőjét, majd a könyvvizsgálói jelentés és a jogászi szakvélemény megismerését követően rendőrségi feljelentést tett az új vezetés” – írja közleményében a John Henry Newman Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ.

A közlemény szerint ugyanis a dokumentumok alapján erős a gyanú, hogy a John Henry Newman Oktatási Központ Kft. ügyvezetője, Fülep Dániel

tízmilliós nagyságrendű sikkasztást és csalást követett el.

Fülep Dániel volt pálos rendi szerzetes, ugyanakkor az ügyre rálátó forrásunk szerint nem a valódi bűnös, őt valószínűleg csak megvezette Kertész-Bakos Ferenc, aki az egész koncepció szellemi atyja, őt szintén feljelentették. Kertész-Bakos korábban arról vált hírhedtté, hogy egy amerikai kamulovagrend kamuegyetemének kamudoktori papírjaihoz segített hozzá közszereplőket, de úgy tűnik, most újabb szaftos ügyekkel bővül a portfóliója: informátorunk úgy tudja, miután a kft. számlájához társkártyát és megbízási papírokat kapott Füleptől, jelentős összegeket vett le a cég bankszámlájáról, amelyeket a gyanú szerint magáncélra fordított.

És hogy honnan volt a cégnek pénze? Hát a Magyar Nemzeti Bank alapítványaitól.

A sümegi közösségi főiskolával és Kertész-Bakossal az Indexen a Pallas-alapítványok pénzszórásának napvilágra kerülése után foglalkoztunk bővebben, ekkor derült ki ugyanis, hogy a jegybank közvetve 28 millió forint közpénzzel támogatta a John Henry Newman Oktatási Központot. A helyszínen járva és a pénzből megvalósított projekteket átfutva mi is arra jutottunk, hogy az MNB-alapítványok által utalt összeg nem kizárólag a jövőegyetemprojektre mehetett el, a mostani fejlemények ezt látszanak alátámasztani.

A szeptemberben induló sümegi közösségi főiskola azt írja, azután kezdtek vizsgálódni, hogy több sajtóorgánumban cikkek sorozata jelent meg Kertész-Bakos gyanús ügyeiről.

Az önmagát professzornak nevező személy semmilyen végzettséget igazoló dokumentumot nem tudott, vagy nem akart átadni a tulajdonos képviselőinek, illetve felettébb gyanús pénzmozgások is történtek, ami elengedhetetlenné tette a menedzsmentváltást.

– áll a levelükben. A sümegi főiskola új vezetése a könyvvizsgálói és jogászi jelentést követően vált biztossá benne, hogy “a teljes igazságot csak egy alapos rendőrségi vizsgálat derítheti ki”, így feljelentést tett. Ugyanakkor a sajtóanyagban hangsúlyozzák, hogy a rendőrségi vizsgálat nem befolyásolja az intézmény tervezett szeptemberi indulását. A Céginfó szerint a Fülep Dánielt Pétervári Gyöngyvér váltotta az ügyvezető igazgatói székben.

Pétervári Zsolt, a sümegi közösségi főiskolát 100 százalékban tulajdonló pécsi egyesület (Kárpát-medencei Jövőegyetemért Egyesület) tagja és pályázati projekt-menedzsere megerősítette: az egyesület egy tagja az egyesület képviseletében feljelentést tett a veszprémi rendőr-kapitányságon a hétfői folyamán a korábbi ügyvezető (Fülep Dániel) és Kertész-Bakos Ferenc (a Wekerle Üzleti Főiskola főigazgatója, egyesületi tag) ellen.  A feljelentés tárgya: folytatólagosan elkövetett sikkasztás, költségvetési csalás, okirat-hamisítás.

Pétervári úgy tudja, hogy az eljárás megindult, jelenleg a vizsgálati osztály foglalkozik az üggyel. Az esettel kapcsolatban megkerestük Sümeg önkormányzatát, a rendőrséget, amint reagálnak, közöljük.

Forrás: index.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Holtan találtak egy öttagú családra Németországban

Két felnőttet és három gyermeket talált holtan a német rendőrség egy családi házban egy Berlintől …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: