Otthon / Ország-Világ / Orbán durván megnyirbálta Lázár hatáskörét
A kép forrása: internet

Orbán durván megnyirbálta Lázár hatáskörét

Gyengülni látszik Lázár János szerepe a kormányban, Orbán Viktor ugyanis új kormánybiztosa kinevezésével egy sor fontos feladatot elvesz a Miniszterelnökséget vezető minisztertől – írja az Index.

Mint az a legfrissebb Magyar Közlönyből kiderült, a Matolcsy György mellől érkező Bártfai-Mager Andrea váltja a nyugdíjba vonuló Németh Lászlónét a Miniszterelnökségen. Csakhogy amíg Németh Lászlóné államtitkár volt és közvetlenül Lázár alá tartozott, az új kinevezéssel lényegében megkerülik a minisztert.

Bártfai-Mager ugyanis nem államtitkárként, hanem kormánybiztosként veszi át Némethné feladatait, és a most megjelent kormányhatározat szerint Lázár “helyett és nevében” felügyel majd fontos területeket. Bártfai tevékenységét így már nem Lázár János, hanem közvetlenül Orbán Viktor fogja irányítani.

Bártfai-Mager önálló titkárságot kap, és ha kormánybiztosként is, de szervezeti szinten lényegében Lázárral egy szintre kerül, miközben egy minisztériumnak is elég feladat és fontos állami cég kerül hozzá.

– Ő felügyeli ezentúl az MFB Magyar Fejlesztési Bank ügyeit, és az MFB-n keresztül még nagyjából tizennyolc másik céget.
– Hozzá kerül a Magyar Posta, és az utóbbi időkben nagy port kavaró takarékintegráció ügye.
– Megkapja a lakossági áram és gázszolgáltatást nyújtó ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltatót, ide fogják idővel a tervek szerint a távhőfogyasztókat is bekötni, később pedig további közműszolgáltatásokat is bekebelezhet a cég.
– És Bártfai-Mager megkapja a KAF Központi Adatgyűjtő és Feldolgozó cég felett is az irányítást, és a tulajdonosi jogokat is ő gyakorolja majd.

Lázárnál marad a közigazgatás, az örökségvédelem, vidékfejlesztés, uniós fejlesztések, stratégiai ügyek, uniós ügyek és nemzetpolitika.

Forrás: propeller.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Holtan találtak egy öttagú családra Németországban

Két felnőttet és három gyermeket talált holtan a német rendőrség egy családi házban egy Berlintől …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: