Otthon / Ország-Világ / Hatmilliárdból építenek luxussportcsarnokot Felcsútra
A kép forrása: alfahir.hu

Hatmilliárdból építenek luxussportcsarnokot Felcsútra

Az 1812 lakossal rendelkező Fejér megyei Felcsúton már akad pár dolog. Ott van például a 3,8 milliárdos Pancho Aréna, van kisvasút és nem mellesleg Orbán Viktornak egy csinos háza. Ami még hiányzott, az egy sportcsarnok.

Akármilyen vacak tákolmány azonban nem lenne ott megfelelő, így az Orbán Viktor által alapított Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítvány egy parkettaborítású és műfüves focipályával felszerelt csarnokot akar építeni, ehhez még azért tartozna egy csinos konferencia-központ is. A költségeket korábban kétmilliárd forintra becsülték, ám a Figyelő információi szerint a végösszeg ennél sokkal magasabb, mintegy hatmilliárd forint lehet. Az ár azért is érdekes, mert Pancho Aréna 3,8 milliárd forintba került. Ebben ráadásul egy ideig biztosan nem fognak NB1-es meccseket rendezni, ugyanis a Puskás Akadémia az előző szezonban kipottyant az első osztályból.

Hogy egy faluba minek kell egy ekkora sportcsarnok és azt miként próbálják majd meg gazdaságosan üzemeltetni egyelőre nem lehet tudni. Lehet, hogy majd arra a sorsra jut, mint az Akasztón pusztuló régi Stadler stadion.

Az 1812 lakossal rendelkező Fejér megyei Felcsúton már akad pár dolog. Ott van például a 3,8 milliárdos Pancho Aréna, van kisvasút és nem mellesleg Orbán Viktornak egy csinos háza. Ami még hiányzott, az egy sportcsarnok.

 
Forrása: alfahir.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Holtan találtak egy öttagú családra Németországban

Két felnőttet és három gyermeket talált holtan a német rendőrség egy családi házban egy Berlintől …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: