Otthon / Ország-Világ / Kedden kiderül, az Alkotmánybíróság szerint lehet-e tüntetni Orbán házánál
A kép forrása: internet

Kedden kiderül, az Alkotmánybíróság szerint lehet-e tüntetni Orbán házánál

Nyilvános határozathirdetést tart kedd délelőtt az Alkotmánybíróság a Donáti utcai épületében egy gyülekezési joggal kapcsolatos panasz ügyében, mondta az MTI-nek Bitskey Botond, a testület főtitkára.

 

Az indítvány, amelyről dönteni fognak, azt a bírósági döntést támadja, amely megtiltotta a tüntetést a Kúria Markó utcai épülete előtt, illetve a Cinege utcában, Orbán Viktor miniszterelnök otthonánál.

Az ügy még 2014 decemberére nyúlik vissza: a devizahitel-károsultak egész napos tüntetéssorozatot jelentettek be, több budapesti helyszínen nagygyűlést akartak tartani, és vonulni szerettek volna az egyes helyszínek között. A rendőrség azonban az említett helyszíneken megtiltotta a tüntetést, és ezt a döntést megerősítette később a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság is.

Tüntetés Orbán Viktor háza közelében Fotó: Máthé Zoltán
Tüntetés Orbán Viktor háza közelében
Fotó: Máthé Zoltán

A panaszos szerint a tiltást megalapozatlan és indokolatlan volt, és sértette a gyülekezési szabadságot.

A tiltó határozatok indoklásában arra hivatkoztak, hogy a rendezvény megtartása a Kúriánál súlyosan veszélyeztetné a bíróság zavartalan mű

A panaszos ellenérve az, hogy a Kúriánál már többször tartottak hasonló rendezvényt, és egyszer sem történt semmi, ami súlyosan megzavarta volt a bíróság működését.

A Cinege utcai helyszínnel kapcsolatban az indítványozó szerint a legfontosabb elvi kérdés az, hogy alkalmazható-e előzetes tiltási okként a gyülekezési törvénynek az a rendelkezése, mely szerint a gyülekezési jog gyakorlása nem járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével. Szerinte nem. “Mindaddig, amíg a hatóságnak csak egy bejelentés, azaz egy jövőbeli tüntetés terve áll a rendelkezésére, nincs elegendő információ birtokában ahhoz, hogy indokoltan megtiltsa a rendezvény megtartását” – írja.

Az alkotmányjogi panaszban az indítványozó a vitat

ködését, a Cinege utcában pedig mások jogainak és szabadságának sérelmével járna.ott bírósági határozat megsemmisítését kérte az Ab-től. A teljes beadványt itt lehet elolvasni.

Forrás: index.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Holtan találtak egy öttagú családra Németországban

Két felnőttet és három gyermeket talált holtan a német rendőrség egy családi házban egy Berlintől …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: