Egy múlt heti kormányhatározat megerősítette a kormány elkötelezettségét amellett a régóta létező terv mellett, hogy földalatti csatlakozás kösse össze az Országházat és a Kossuth téri MTESZ-székház helyén épülő új képviselői irodaházat. Az Országgyűlés Hivatala már régen benyújtotta a kérelmet, a fővárosi kormányhivatal alá tartozó V. kerületi építésügyi és örökségvédelmi hivatal építésügyi osztálya 2014 nyarán adta meg az építési engedélyt a “térszín alatti összekötő folyosóra”.
Megkérdeztük a parlamenti sajtóirodát, miért van szükség a földalatti folyosóra, mire tervezik azt használni, ha elkészül. “Egy földalatti folyosót kell elképzelni, amely mindenekelőtt azt a célt szolgálja, hogy a beléptetés és biztonsági ellenőrzés pontját az Országház falától minél távolabb toljuk. Mivel az Országház északi oldalán a látogatóközponttal ez már megvalósult,
a jövőben, ha a biztonság így kívánja, akkor az Országházba való földfelszíni beléptetést teljesen meg lehet szüntetni
– válaszolták.
A sajtóiroda levele szerint van egy másik ok is: a folyosó megépítése megkönnyítené az Országgyűlés Hivatalának munkáját, a képviselők és a háttérmunkát végző apparátus együttműködését is, ugyanis ha nem lenne zárt folyosó, akkor a két épület között csak úgy lehetne átjárni, hogy állandóan újra és újra át kellene esni a ki-és beléptetésen, a biztonsági ellenőrzésen.

A sajtóiroda szerint az új irodaház átadása 2018 második felében várható. Hogy az alagút létrehozása várhatóan mennyibe fog kerülni, arra egyelőre nem kaptunk választ. Azt írták, hogy a tervek még nem készültek el, a költségeket pedig majd csak a pontos műszaki tartalom ismeretében lehet meghatározni.
Az viszont biztos, hogy az alagút megépítéséhez előreláthatólag meg kell majd bontani a frissen felújított Kossuth-teret. Wachsler Tamást, a Steindl Imre Program vezetője szerint a tér burkolatát kell majd felszedni az irodaház sarkától az Országház sarkáig, úgynevezett nyílt árkos munka lesz, tehát nem alagútfúrást kell elképzelni, hanem lesz egy munkagödör, kiépítik a folyosót, és végül az eredeti kövekkel visszaburkolják.
Wachsler szerint ezt a munkát azért nem lehetett korábban, még a Kossuth tér befejezése előtt a többivel együtt elvégezni, mert elhúzódott a MTESZ-székházzal kapcsolatos kisajátítási eljárás, és elhamarkodott lett volna egy akkor még nem állami tulajdonban lévő épülethez földalatti alagutat építeni.
Forrás: index.hu