A 21 éves Amina Al-Jeffery négy éve él Szaúd-Arábiában, mióta apja hazavitte, mert úgy vélte, túl nyugatias életmódot folytat Walesben- írja a Daily Mail. A lány bűne csupán annyi volt, hogy megcsókolta a barátját. Amina egyébként Nagy-Britanniában született, így nem meglepő, hogy így viselkedett.
Apja négy éve tartja fogva, állítólag még a haját is leborotváltatta, ráadásul be is zárva egy szobába és rendszeresen bántalmazzák. még egy férjet is kinézett neki, így már biztos: nem akarja hazájába visszaengedni a lányt, akinek egyszer sikerült megszöknie az őrizete alól.

A brit hatóságok most azért küzdenek, hogy hazahozzák, de nincs könnyű dolguk, mert Mohammed Al-Jeffery vélhetően akkor sem engedné el, ha erre a bíróság kötelezné. A férfi még Amina születése előtt költözött Swansea városába, ezért született a lány Nagy-Britanniába. Ügyvédei szerint Amina csak arra vágyik, hogy saját élete felett dönthessen, de a papa szerint valakinek kötelessége ellenőrizni őt, hiszen nem úgy él, ahogy az elvárható lenne tőle.
A lány állítása szerint nemcsak fizikailag bántalmazzák – éheztetik, mosdóra sem engedik ki – hanem lelkileg is. A BBC szerint az apa ügyvédi költségeit a szaúdi kormány fizeti, és még azt sem ismerik el, hogy brit állampolgár is.

– a kép forrása: borsonline.hu
Az apa szerint nemcsak csók történt, hanem a lány bulizni is járt, még drogot is fogyaszthatott, ráadásul az idősebb férfiak társaságát kereste, és a híresztelésekkel ellentétben a haját is ő maga borotválta el. A 62 éves férfi szerint a britek nem tudják és nem is akarják megvédeni a lányát ezektől a dolgoktól, bezzeg ő sok mindent megtesz azért, hogy lánya végre észhez térjen.
A per még nem zárult le.
Forrás: borsonline.hu
hellodelsomogy Dél-Somogy friss hírei egy helyen