A mai nap képe ismét Gerlezc László által készített fotó lett. Köszönjük szépen. Ha Önnek is van fotója, küldje be, közzé tesszük! 🙂
Tovább...Daily Archives: 2016-08-03
Öt magyar kap milliós nyugdíjat
Összesen öt magyar nyugdíjas kap egymillió forintnál magasabb havi nyugdíjat: egyikük nyugdíja több mit kétmillió forint, egy másikuk 1,5 és 2 millió között kap havonta, hárman pedig 1-1,5 millió közötti ellátást kapnak – írja az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) adatai alapján a Világgazdaság. A lap szerint havi 300 ezer forint fölötti …
Tovább...Napi történelem: Kolumbusz Kristóf elindul Amerikába – 1492. augusztus 3.
1492. augusztus 3-án indult el Palos kikötőjéből Kolumbusz Kristóf három hajója, a Santa Maria, a Nina, a Pinta, hogy az Atlanti-óceánon nyugati felé haladva elérjék Kínát és a Távol-Keletet. Az Amerika felfedezésével végződő expedíció a történelem egyik legjelentősebb utazása volt, mely új szakaszt hozott a portugálok által megkezdett gyarmatosítás folyamatában. …
Tovább...Masszőrhöz járt és filmezett Himmler a kivégzések előtt
Az orosz védelmi minisztérium podolszki archívumából kerültek elő a rettegett SS-vezér, Heinrich Himmler korábban nem ismert naplói, írja a BBC. A megtalált dokumentumok 1938-ból, 1943-ból és 1944-ből tartalmaznak feljegyzéseket, amelyekben a Harmadik Birodalom második legbefolyásosabb embere megrázó részletességgel számol be mindennapjairól. A naplók a második világháború végén kerültek a Vörös Hadsereg …
Tovább...140 millió forintba kerül az idei tűzijáték
Lefolytatták a közbeszerzést, mintegy 140 millió forintba kerül az idei tűzijáték – mondta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán kedden. Vargha Tamás ismertetése szerint idén az Erzsébet híd északi járdáján kívül a Lánchíd déli járdájáról, a Gellért-hegyről és a Dunáról három pontonról lövik majd fel a tűzijátékot …
Tovább...A roma holokausztra emlékeznek Babócsán
A roma holokausztra emlékeznek Babócsán szerdán, így a Roma Holokauszt Nemzetközi Emléknapjához kapcsolódóan a babócsai emlékműnél is felidézik a cigány nyelven porajmos, azaz a roma holokauszt szörnyűségeit – írja a barcsihirek.hu hírportál. A második világháború idején etnikai okokból 200 ezer, más források szerint kétmillió cigány embert gyilkoltak meg a német fenntartású …
Tovább...Óvatosan a szellőztetéssel, hamar besurranhatnak a tolvajok
A nyári szezonban rendszeresen megnő a besurranásos tolvajlások száma, pedig mi magunk is sokat tehetünk az ellen, hogy károsultakká váljunk. Összeszedtük a legfontosabbakat, hogy mire figyeljünk, ha nem akarunk áldozattá válni. Hőség idején és klíma hiányában sokan úgy oldják meg lakásuk, házuk hűsítését, szellőztetését, hogy résre nyitják, vagy akár teljesen …
Tovább...Jelentősen visszaesett Brüsszel idegenforgalma
Mintegy 40 százalékkal csökkent a belga főváros idegenforgalma négy hónappal a két helyszínen elkövetett brüsszeli merényleteket követően. Jelentősen visszaesett a Brüsszelbe érkező turisták száma. A belga főváros idegenforgalmi hivatalának adataira hivatkozva a La Libre Belgique azt írta, a csökkenés mértéke 40 százalék körül alakul. A kiesést a belföldi turizmus ellensúlyozza, …
Tovább...