Otthon / Ország-Világ / Stadler: Százmilliókat adtam a szocialistáknak, 900 ezret kaptam vissza
A kép forrása: internet

Stadler: Százmilliókat adtam a szocialistáknak, 900 ezret kaptam vissza

Az egykori milliárdos vállalkozó azt állítja: a 94-es kampány idején önzetlenül támogatta a Magyar Szocialista Pártot, a hálára azonban hiába várt.

Stadler József vállalkozó azt állította az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, hogy miután kijött a börtönből, pénzt kért a szocialista párttól azért cserébe, hogy a 94-es kampányban százmilliókkal támogatta a kampányukat. Azt mondja, a párt egyik vezetője küldött is neki egymillió forintot, de végül abból is csak 900 ezer forint jutott el hozzá.

“Ha az nem így történt, ne éljek egy percig” – tette hozzá Stadler József, hogy nyomatékosítsa a mondanivalóját.

Az egykori milliárdos neveket ezúttal nem akart mondani, hozzátette ugyanakkor, hogy bizonyítékai és tanúi vannak. Stadler azt is tudja, hogy olaj a tűzre, hogy ezt elmondta, és bár nem akar újabb haragosokat gyűjteni, ez az igazság.

A juhászból lett nagyvállalkozó azt is elmondta a műsorban, hogy a korábbi alkalmazottai hordták szét a vagyonát, és jelenleg nincsen semmije, az ingeit is úgy kapja. És bár nagybeteg, az utolsó leheletéig dolgozni akar – már ha hagyják. „Bízom benne, hogy van egy kis időm még vissza” – tette hozzá Stadler.

 

 Forrás: atv.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Olykor bátorság kimondani az igazságot – Orsós Lajos Barcson

  Különleges vendége volt a közelmultban Barcsnak, Orsós Lajos egy Somogy megyei cigánytelepről került az …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: