Otthon / Barcsi hírek / Több mint 2000-en hajóztak eddig a Jégmadárral
A kép forrása: internet

Több mint 2000-en hajóztak eddig a Jégmadárral

Még februárban kötött ki Barcson az az önkormányzat által vásárolt 100 férőhelyes hajó, amely akkor még az Akali nevet viselte, majd május 8-án, akkor már Jégmadár néven megkezdte első hivatalos útját a Dráván – írja a barcsihirek.hu hírportál.

A keresztelő ünnepség napján 900 embernek nyílt lehetősége elsők között díjmentesen kipróbálni az új barcsi hajót. A Barcsi Turisztikai Infopont által készített statisztikából kiderül, hogy a drávai turizmus alapját képező hajózás továbbra is népszerű, hiszen az elmúlt három hónapban több mint 1200-an váltottak jegyet a Jégmadár fedélzetére, a legnépszerűbb hónapnak eddig a július bizonyult közel 750 utassal, s volt nap amikor 108-an sétahajóztak. A menetrend szerinti járatok vasárnaponként 14:00-kor indulnak, de csoportoknak a meghirdetett időpontokon kívül is biztosítják, hogy a másfél órás út során megcsodálhassák a Dráva és a Duna-Dráva Nemzeti Park természeti értékeit egyaránt.

Forrás: barcsihirek.hu

 

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Osztályok szűnhetnek meg a Nagyatádi Kórházban? Vajon igaz a pletyka?

Az a szóbeszéd járja, hogy Nagyatádon megszüntetnék az aktív kórházi ágyak számát, a belgyógyászat, a …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: