Daily Archives: 2016-08-13

Csurgó: A tanév végén nevezték ki az igazgatót

Vargáné Nagy Viola hosszabb ideje segíti a Kolping Nagyváthy János Katolikus Középiskola vezetői munkáját. Az év elején fontos változás történt: ő került az intézmény élére, igaz egyelőre megbízott igazgatóként. A tanév végén aztán hivatalosan is kinevezésre került. Így a nyári időszak számára nem jelent pihenést, hiszen készülni kell a következő …

Tovább...

Napi történelem: A berlini fal „alapkőletétele” – 1961. augusztus 13.

1961. augusztus 13-án hajnalban húzta fel az NDK hadserege a Kelet- és Nyugat-Berlint elválasztó szögesdrótot, melyet néhány napon belül áthatolhatatlan fal váltott fel, és majdnem három évtizedre kettészakította a német fővárost. Miután a Harmadik Birodalom 1945 tavaszán kapitulált a szövetségesek előtt, a Jaltában született megállapodás szerint a győztesek négy – …

Tovább...

Nem oldaná meg a szülők problémáját a rövidebb nyári vakáció

A pedagóguskar elnöke szerint a tanév beosztása aránytalan, ugyanakkor nagy kérdés, hogy jobb lenne-e a szüneteket arányosan elosztani, vagy szükség van a feltöltődéshez egy hosszabb vakációra – írja a Magyar Hírlap szombati számában. Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke a lapnak elmondta, hogy bár szó esett a nemzeti alaptanterv …

Tovább...

Továbbra is lajtos kocsi hordja a vizet Vízvár-Heresznye-Bélavár településeken

Még múlt hét végén rántott fel iszapot a szivattyú a vízvári vízműnél, mint kiderült a kút egyszerűen beomlott, írja cikkében a somogytv.hu. Ahogy arról szerkesztőségünk is beszámolt: vízkorlátozás van érvényben Vízváron, Heresznyén és Bélaváron. Azóta egy tartálykocsi szállítja a vizet Bolhó központjából a vízvári vízműhöz, ahol a helyi rendszerbe juttatják …

Tovább...

A mai fiatalok kevesebbet keresnek, mint szüleik

A McKinsey Global Institute által nemrég végzett felmérés szerint a mai nyugat-európai fiatalok rosszabbul élnek, kevesebbet keresnek, mint szüleik korábban. A tanulmány többek között kimutatta azt is, hogy ennek egyik oka például az, hogy a cégek a profitból nem juttatnak a dolgozóknak. Ez egy modellbeli hiba, amit meg kell szoknunk …

Tovább...

Huszonöt milliárd az Ős-Dráva programra

Huszonöt milliárd forinttal támogatja a kormány az Ős-Dráva program megvalósítását – jelentette be Tiffán Zsolt, a projektért felelős miniszteri biztos, a térség fideszes országgyűlési képviselője pénteken a szentlőrinci gazdanapokon rendezett sajtótájékoztatón. A dél-baranyai Ormánság átfogó fejlesztését célzó kiemelt nemzeti program finanszírozásáról szóló, július 1-jén kelt kormányhatározatot ismertetve Tiffán Zsolt a …

Tovább...
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close