Több ezer szakember hiányzik a sütőiparból is. Ha a cégek nem emelnek bért, a hiány csak fokozódni fog, ezért ősszel emelkedhet a kenyér ára.
Jelentős drágulásra lehet számítani ősz végétől, ha a kormány nem vesz le valamennyi terhet az ágazatról – mondta el lapunknak Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke, aki felhívta a figyelmet arra: az ágazatot is sújtja az országszerte több területen komoly működési gondokat okozó munkaerőhiány. Becslése szerint már így is legalább 2-3 ezer szakemberre volna szükség a 23 ezer embert foglalkoztató sütőiparból, ám ha nem emelik a munkabéreket, a szakmai elvándorlás csak fokozódni fog.
A béremelést viszont a sütödék nem tudják kigazdálkodni máshogy, mint hogy emelik a kenyér átadási árát. Septe József szerint az ágazat ugyanis már nem tudja honnan kispórolni az újabb költségnövekedési tételt. Az elnök emlékeztetett rá: az ágazat cégeinek néhány év alatt ötször kellett minimálbért emelnie, közben az energiaárak is felfelé mozdultak. Nem véletlen, mutatott rá, hogy a szektor termelőinek többsége nagyjából öt éve nem tudott érdemben beruházni.

Koncz György / Népszabadság
A pékszövetségi elnök szerint sok múlik azon, hogy mennyit tud nekik segíteni a kormány. Igaz, eddig semmiféle javaslatukhoz nem kaptak érdemi támogatást. Biztosan elmarad például a kenyéráfa csökkenése 2017-ben, ezért az érdek-képviseletnél most abban bíznak, hogy talán 2018-ban sor kerülhet a tehercsökkentésre. A munkabér-járulékok esetleges mérséklése is visszafoghatja ugyan a cégek költségnövekedését, de felmerült, hogy a literenként fizetett tejtámogatás mintájára a kenyér is kaphatna hasonló kompenzációt.
Csakhogy a kormányzat Septe József szerint eddig nem reagált ezekre a felvetésekre. Az ősszel kezdődő, a multikkal folytatott tárgyalásaik egyik témája egy jelentős mértékű áremelés lehet, de a tervezett béremelések mértéke is szerepel majd a napirendi pontok között.
Félezren kaptak eddig Magyar Pékség-védjegyet
A magyar pékáru fontosságát próbálja hangsúlyozni a pékszövetség a három éve létrehozott Magyar Pékség-védjeggyel, amit csak az kaphat meg, aki a szövetség tagja, magyar búzából, hagyományos – kovászos – technológiával dagasztja a kenyerét, és magyar sütödében süti azt ki, ami szintén magyar tulajdonú. A védjegy nemcsak a kenyereken, hanem más termékeken – például foszlós kalács vagy a kuglóf csomagolásán – is megjelenhet. Jelenleg ötszáz olyan pékség van, ahol kiakaszthatták a védjegy megszerzését igazoló plakátot.
Forrás: nol.hu
hellodelsomogy Dél-Somogy friss hírei egy helyen