Merkel: Helyes döntés volt a menekültek beengedése Magyarországról
A más kultúrákhoz és civilizációkhoz tartozók folytatódó, tömeges bevándorlása lerombolja Európát – jelentette ki Václav Klaus volt cseh államfő hétfőn este az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű, német parlamenten kívüli párt egy választási gyűlésén. Az olasz belügyminiszter közben bejelentette: Berlin kész több száz menedékkérőt átvenni Olaszországtól.
Az észak-németországi Schwerinben tartott rendezvényen Václav Klaus többször is támogatásáról biztosította a bírálók egy része által jobboldali populistának tartott AfD-t, egyértelműen kiállt Angela Merkel német kancellár politikájával szemben, és a tömegek lázadásának szükségességéről beszélt. A meghívásnak szavai szerint örömmel eleget tevő volt cseh államfő a Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományi városban az AfD mintegy 150 támogatója előtt beszélt, és elsősorban a migrációról szólt, amely a párt központi témája a közelgő tartományi választások kampányában.
Nem akar erős muszlim közösséget a cseh kormány
Nem szeretné a cseh kormány, hogy erős muszlim közösség alakuljon ki Csehországban – közölte Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök a Právo című lapban megjelent interjúban. Azt mondta: nem szabad azt állítani, hogy minden muszlim menekült terrorista, de Csehország azzal sem ért egyet, hogy ellenőrzés nélkül bárkit befogadjon, ahogy azt a múlt évben Németország tette. A korábbi tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy Európa nem volt képes a muszlim bevándorlók sikeres integrációjára. “Nálunk nincs semmiféle erős muszlim közösség. Az igazat megvallva nem is szeretnénk, hogy itt bármiféle erős muszlim közösség kialakuljon, tekintettel a másutt már látható problémákra is” – szögezte le a miniszterelnök. Megjegyezte, hogy az illegális bevándorlók és a terrorizmus problémáját a csütörtökön Prágába látogató Angela Merkel német kancellárral is megvitatja. Bohuslav Sobotka szerint a menekültválság is megmutatta, hogy Európának szüksége lenne egy közös hadseregre, amely képes lenne megvédeni az Európai Unió schengeni határait.
A közismerten euroszkeptikus Klaus kifejtette azt az álláspontját, hogy az Európában megjelent terrorizmus a jelenlegi bevándorlási hullám egyik eredménye, de hozzátette, hogy a más kultúrákhoz és civilizációkhoz tartozók folytatódó, tömeges bevándorlása Európa lerombolásával fenyeget, a terrorizmus nélkül is. Ennek elkerülésére alapvető és mély társadalmi változás szükséges, majdnem hogy forradalom – fogalmazott a cseh politikus, és ezzel összefüggésben a tömegek lázadását emlegette, José Ortega y Gasset spanyol filozófus egyik alaptézisére hivatkozva.
Klaus kijelentette, hogy az AfD az egyetlen politikai erő, amely képes szembeszállni Németország jelenlegi vezetésével. Egyúttal arra bíztatta az AfD aktivistáit, hogy “kampányuk során a tartomány legkisebb falujába is el kell jutniuk, és minden ajtón be kell kopogniuk, mivel másképp nem lehet megnyerni a választásokat”.
Merkel: Helyes döntés volt a menekültek beengedése Magyarországról
Helyes döntés volt a Magyarországon Nyugat felé gyalog elindult menekültek beengedése Németországba tavaly szeptember elején – mondta Angela Merkel német kancellár egy keddi lapinterjúban. A kancellár a Ruhr Nachrichten című német lapban megjelent interjúban nemmel válaszolt arra a kérdésre, hiba volt-e a Magyarországon elindult menekültek beengedéséről tavaly szeptember 5-re virradóra hozott döntés, és kiemelte: figyelembe kell venni, hogy a korábban kibontakozott fejlemények révén augusztusban és szeptemberben kiéleződött a helyzet, hiszen egyre többen keltek át gyalog Magyarországról Ausztriába, és “Budapesten súlyos humanitárius szükséghelyzet” alakult ki. A menekültek beutazásának engedélyezése Magyarországról Németországba “szükséges és helyes” döntés volt – tette hozzá Angela Merkel. Mint mondta, “ezeknek az embereknek a túlnyomó többsége a háború és a terror elől menekült hozzánk Szíriából és Irakból”, és “humanitárius kötelességünk volt segíteni és ellátni őket”.
A Németországba érkező menekültek számának “tartós csökkentéséhez” a Törökországgal folytatott együttműködésre is szükség volt, “erre már (tavaly) augusztusban nyilvánosan rámutattam” – jegyezte meg a kancellár. Az Ankarával ősszel kezdett együttműködés kedvező hatású volt, hiszen már decemberben jelentős mértékben csökkent az érkezők száma, a Törökországban élő menekültek ellátása pedig javult – mondta. Kiemelte: a kormány “nagy feladatoknak állt neki”, hogy ne ismétlődjék meg a tavalyi helyzet. Először is fel kell számolni a “bűnöző embercsempészek” üzleti modelljét, másodszor “meg kell tanulnunk jobban védeni és ellenőrizni európai külső határainkat”, harmadikként pedig többet kell tenni a menekülésre kényszerítő okok megszüntetéséért, hogy az emberek ne vágjanak neki a veszélyes útnak.
Az előrelépés mindhárom területen jelentős, de még sok munka van hátra. Ez vonatkozik mindazok integrációjára is, akik tartósan Németországban maradhatnak. “Továbbra is az a meggyőződésem, hogy sikerülni fog” (wir schaffen das) – mondta Angela Merkel. Hozzátette: az uniós tagországok egyetértenek abban, hogy szükség van a külső határok védelmére, és ebben fontos elem egy megerősített határ-, és partvédelmi ügynökség kiépítése. Ugyanakkor a határvédelem tengeri határ esetén nem lehetséges a túlparton fekvő országgal folytatott együttműködés nélkül.
Meghalt egy szudáni migráns egy verekedésben Calais-nál
Egy harmincas éveiben járó szudáni bevándorló belehalt sérüléseibe, miután kedden reggel afgán és szudáni származású menedékkérők összeverekedtek az észak-franciaországi Calais közelében, ahol több ezer menekült torlódott fel – közölte a helyi önkormányzati hivatal. Egy másik szudáni bevándorló, aki részt vett az összecsapásban, a fején sebesült meg, de már nincs életveszélyben.
A kancellár szerint EU-Törökország megállapodáshoz hasonló megállapodásokat kell majd kötni más országokkal is, például észak-afrikai államokkal, hogy az EU jobban tudja ellenőrizni a Földközi-tengeri menekülési útvonalakat. Az ilyen megállapodások a menekülő emberek érdekeit is szolgálják, jobb nekik, ha hazájuk közelében maradhatnak, ahol “alacsonyabbak a kulturális és nyelvi korlátok” – tette hozzá Angela Merkel, kiemelve, hogy az EU-Törökország megállapodás “továbbra is helyes”, és mindenkinek dolgoznia kellene azért, hogy fennmaradjon.
A kancellár az interjúban a többi között a közbiztonság erősítését célzó kormányzati és tartományi erőfeszítésekről is beszélt. Hangsúlyozta: az államnak az a feladata, hogy megtegyen mindent az emberek biztonságáért, ami csak emberileg lehetséges. A tettes rasszista, idegenellenes nézeteinek tulajdonított “müncheni ámokfutás is megmutatta, hogy nem egyedül az iszlamista terrorizmus elleni harcról van szó” – mondta.
Visszaállíthatják a sorkatonaságot a németek
Németországban szükség esetén visszaállíthatják a sorkatonai szolgálati kötelezettséget a kormány szerdán elfogadandó vészhelyzeti védelmi terve alapján – mondta a szövetségi parlament (Bundestag) belügyi bizottságának elnöke. Ansgar Heveling a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádiónak nyilatkozva rámutatott, hogy a szövetségi kormány 2011-ben nem megszüntette a kötelező sorkatonai szolgálatot, hanem csak felfüggesztette, vagyis továbbra is él az alaptörvény azon rendelkezése, hogy külső fegyveres támadás esetén általános hadkötelezettség van érvényben.
Ezért az új polgári védelmi terv azzal a „forgatókönyvvel” is számol, hogy vissza kell állítani a sorkatonai szolgálatot – tette hozzá a jobboldali CDU politikusa, kiemelve, hogy fel kell készülni valamennyi lehetséges fenyegetettségre.
Azokkal az ellenzéki bírálatokkal kapcsolatban, amelyek szerint a kormány félelmet kelt az emberekben, az Angela Merkel kancellár vezette párt politikusa elmondta: a koncepció azt tárgyalja, hogy miként birkózhat meg az állam és a lakosság „kritikus helyzetekkel”, ami valóban kelthet aggodalmat, ezért világossá kell tenni, hogy az ország jelenlegi helyzetétől független elgondolásokról van szó. Azonban ezeket a helyzeteket „meg kell nevezni”, hogy mindenki fel tudjon készülni – tette hozzá.
A Bild című lap még augusztus elején jelentette, hogy formálódik a legutóbb 1995-ben frissített polgári védelmi terv új változata, amely szerint az állami intézmények felkészítése mellett építeni kell a lakosság felelősségvállalására és önvédelmi képességére is, és javasolni kell, hogy mindenki állítson össze házipatikát és tartalékoljon egyebek mellett meleg takarót, gyertyát, gyufát, elemeket, feltöltött akkumulátort és készpénzt.
Berlin kész több száz menedékkérőt átvenni Olaszországtól
Angelino Alfano olasz belügyminiszter (miután német kollégájával, Thomas de Maiziere-rel egyeztetett) üdvözölte Berlin döntését, ugyanakkor nehezményezte, hogy az Európai Uniónak a menekültek igazságosabb elosztására vonatkozó mechanizmusát mindeddig csupán minimális mértékben valósították meg a tagállamok annak ellenére, hogy Olaszország a menekültügyre vonatkozó kötelezettségeit az utolsó betűig betartotta.
Ezen felül az olasz belügyminiszter arra szólította fel Brüsszelt, hogy küldjék vissza Európából azokat a migránsokat, akik nem jogosultak menekültstátus elnyerésére az európai közösség területén.
A tárcavezető megerősítette, hogy Olaszország továbbra is mindent megtesz a Földközi-tengeren bajba kerültek kimentéséért.
Alfano óva intett a Törökország és az EU között márciusban megkötött, a menekültáradat megfékezését célzó egyezmény felbomlásától. Úgy vélte, borzasztó következményekkel járhatnak a balkáni útvonal felélénkülése, mivel ezt az utat korábban az Iszlám Állam (ISIS) nevű terrorszervezet tagjai is előszeretettel használták.
„Javítani kell az osztrák koalíció helyzetén a menekültügyi vitában”
Nincs ugyan válságban az osztrák kormánykoalíció a menekültügyi vita miatt, de javítani kell a helyzetén – jelentette ki Thomas Drozda, az osztrák kancellári hivatalt vezető miniszter a közszolgálati rádió (Ö1) keddi műsorában. Az utóbbi napokban a menekültügyi törvény szigorításáról érkezett számos néppárti javaslat, amelyeket az osztrák kormánykoalíció nagyobbik tagja, a szociáldemokrata párt konkrétumok hiányára hivatkozva eddig nem véleményezett.
Sebastian Kurz külügy- és integrációért felelős miniszter javaslata szerint a munkanélküli menekülteket egyeurós órabérért közhasznú munkára köteleznék, német mintára hetente 15-30 órát dolgoznának. Amennyiben ezt megtagadják, kevesebb szociális ellátáshoz jutnának. A miniszter szerint így segítenék a menedékkérelemmel rendelkezők könnyebb elhelyezkedését.
Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke – támogatva Kurz javaslatát – szintén közmunkára kötelezné a munkanélküli menedékkérőket és a menedékkérelemre jogosultakat egyaránt. Az osztrák közszolgálati média (ORF) hétfő esti műsorában tétlenséggel bírálta a kormányt, amely szerinte most csupán pánikba esve cselekszik, hiszen már évek óta elutasítja az FPÖ hasonló javaslatait.
Wolfgang Sobotka belügyminiszter javaslata szerint meggyorsítanák a bűncselekményt elkövető menedékkérők ügyének elbírálását. Az eddigi gyakorlattól eltérően nem külön folytatnák le menedékkérelmi eljárásukat, hanem a büntetőbíróság döntene arról is, hogy a bűntettet elkövető menedékkérők maradhatnak-e az országban.
A Kurier című osztrák lap keddi száma arról írt, hogy jelenleg a súlyos bűncselekmények elkövetőinek menedékkérelmi eljárását szüntethetik meg. A kitoloncolás azonban a származási országban lévő állapotoktól függ, és attól, hogy a menekültet visszafogadják-e.
Obama a közép-amerikai menekültek védelméről egyeztetett a Costa Rica-i elnökkel
Az Egyesült Államokba igyekvő közép-amerikai menekültek helyzetéről és megsegítésükről egyeztetett Costa Rica államfőjével az amerikai elnök és alelnöke. Luis Guillermo Solís helyi idő szerint hétfőn volt a Fehér Ház vendége, ahol a Barack Obama elnökkel a közép-amerikai országok biztonsági és kormányzati válságainak megoldásáról, illetve az ezekből az országokból menekülők megsegítéséről tárgyalt. A menekültválság nem elsősorban a karibi országot érinti, hanem más közép-amerikai országokat, köztük Guatemalát, Salvadort és Hondurast. Ezekből az államokból ugyanis az egyre inkább elharapódzó erőszak és a mélyülő szegénység miatt tízezrek kelnek útra, s többségük Costa Ricán keresztül az Egyesült Államok felé igyekszik. Joe Biden alelnök dicsérte Costa Rica elkötelezettségét, ám arról nem tudni Washington felajánl-e segítséget Costa Ricának. Közben az ENSZ újabb jelentése szerint a közép-amerikai gyermekek ezrei próbálnak elmenekülni hazájukból. Valamennyien az amerikai határ felé veszik útjukat, szülők, vagy felnőttek kísérete nélkül.
Forrás: magyarhirlap.hu