Az ország, vagy talán a világ legsikeresebb gázszerelője eddig sem szerénykedett, ha nyaralásról volt szó. Zadari arany színű oroszlánokkal ékesített villáját mármegcsodálhatták az olvasók. A Magyar Narancs kiderítette, hogy egy Artemy névre keresztelt 35 méteres luxusjacht is Felcsút polgármesterének rendelkezésére áll, ha éppen belefáradt a közbeszerzések megnyerésébe, vagy a szállodák és földekfelvásárlásába.
Az átlag ember ilyen hajókat legfeljebb a különböző maffia filmekben látott. A luxusjacht 12 vendég és 6 fős legénységet elszállásolására alkalmas. A középső szint teraszáról nyílik a tágas nappali, abból pedig egy 12 személyes étkező. Az 5 kabin mindegyike fürdőszobával felszerelt. Ezen a szinten egy fitness terem is a vendégek rendelkezésére áll. A felső, napozó szinten bbq, bárpult, egy újabb étkező és jakuzzi várja a pihenni vágyókat – derítette a ki a lap.

A hajó tankolása sem két fillér, ha 25 csomós sebességgel szeli a habokat, akkor közel ezer litert gázolajat füstöl el óránként. Tehát a telitankolása is lehet néhány millió, nem olcsó mulattság vele furikázni, szerencsére ez Mészáros Lőrincnek nem jelent gondot. A hajót 4,5 millió eurós (mintegy 1,4 milliárd forint) áron passzolták el még tavaly decemberben.
A Magyar Narancs kiderítette, hogy az Artemy egyedüli tulajdonosa egy bizonyos L&L Charter Ltd. nevű máltai bejegyzésű cég. A birkirkarai székhelyű L&L Chartert tavaly december elején 1200 euró (mintegy 370 ezer forint) tőkével alapította a PKF Fiduciaries International Ltd. nevű, ugyancsak máltai székhelyű firma, melynek tulajdonosai fele-fele részben George and Marianne Mangion máltai állampolgárságú magánszemélyek. Tehát bizonyára tőlük vehette bérbe Mészáros Lőrinc.
Forrás: alfahir.hu