Daily Archives: 2016-08-28

Jelentősen csökkent a bűncselekmények száma a Dél-Balatonnál

A három dél-balatoni rendőrkapitányság, Siófok, Fonyód, Marcali illetékességi területén idén több mint 40 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma június elseje és augusztus 22-e között tavalyhoz képest – számolt be Piros Attila Somogy megyei rendőrfőkapitány a Dél-Balatoni Szezonális Bűnmegelőzési Központ (DBBK) évadzáró rendezvényén pénteken Siófokon. A rendőrfőkapitány kiemelte, a 15. éve …

Tovább...

Mutyit gyanítanak a félkilométeres balatoni kikötőnél

Azzal szúrtuk el a Balatont, hogy megjelent az ember a partján – mondta Balatonfenyves polgármestere a déli part egyik leghosszabb szabad strandján állva. Közben az idén átadott, a Balaton egyik legsekélyebb szakaszán épült, sokat kritizált, 466 méter hosszan benyúló vitorláskikötő mólóit nézte. Lombár Gábor szerint a település javát fogja szolgálni, sok …

Tovább...

Napi történelem: Kirobban a nyugat-magyarországi felkelés – 1921. augusztus 28.

1921. augusztus 28-án támadta meg Ágfalva mellett a Burgenlandba érkező osztrák csendőröket a Prónay Pál és Héjjas Iván által irányított Rongyos Gárda. Az apró katonai győzelem után másfél hónapos felkelés kezdődött, mely során a magyar irreguláris erők megpróbálták megakadályozni, hogy Ausztria megszerezze Nyugat-Magyarországot; bár céljukat nem érték el, a konfliktus …

Tovább...

Drágul a cigi

Szeptember 1-jétől emelkedik a dohánytermékek jövedéki adója a parlament által júniusban elfogadott új, jövedéki adóról szóló törvény alapján. A cigaretta adója ezer darabonként legalább 28 400 forint lesz a korábbi 28 000 forint helyett. A szivar és szivarka adója ezer darabonként 4000 forintról 4060 forintra nő. A finomra vágott és …

Tovább...

FIATALJAINK PRÓBÁLJÁK MAJD LEGYŐZNI FERÖER-SZIGETEKET

Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya edzői pályafutásának legfiatalabb keretét állította össze a csapat Feröer-szigetek elleni, szeptember 6-án sorra kerülő világbajnoki selejtezőjére. Az mlsz.hu szombati beszámolója szerint a diósgyőri Bognár István és az újpesti Kálnoki Kis Dávid mellett az U21-es válogatottból Vida Máté (Vasas) is csatlakozhat majd a kerethez …

Tovább...

Újabb ellenzéki politikust csábított magához a Fidesz

Ismét egy volt ellenzéki politikus vállal külszolgálatot: Ertsey Katalin, az LMP korábbi képviselője külgazdasági attasé lesz Prágában – értesült a Népszabadság. Ertsey Katalin, aki az előző ciklusban az LMP parlamenti képviselője volt, diplomáciai szolgálatba áll: Prágába készül külgazdasági attasénak. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közölte: Ertsey beosztott diplomataként fog dolgozni a prágai …

Tovább...

Idén 302 menekültet fogadtunk be

Az év első hét hónapjában 302 ember kapott Magyarországon valamilyen nemzetközi védelmet – írja a Magyar Nemzet. A lappal a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal azt közölte: az érintettek többsége férfi, de negyven nő és nyolcvan 18 év alatti is van a befogadott menekültek között. Főként afgán, szír, iraki, szomáliai és …

Tovább...

Elvette egy rendőr fegyverét a menekült Szegeden

Egy fiatal afgán férfi megszerezte az őt felügyelő rendőr pisztolyát a Bevándorlási és Állampolgársági hivatal épületében – erősítette a meg a hirado.hu-nak a hírt a megyei ügyészség. Eddig ismeretlen módon elvette egy rendőr fegyverét egy húszas évei végén járó menekült, majd saját magát akarta lelőni vele, de a szerencsének köszönhetően …

Tovább...
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close