Otthon / Ország-Világ / Nem nyomoznak az MSZP-s feketekassza ügyében
Komássy Ákos, a szocialisták VIII. kerületi elnöke. MTI Fotó: Nándorfi Máté

Nem nyomoznak az MSZP-s feketekassza ügyében

Bűncselekmény hiányában megszüntette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a józsefvárosi MSZP-s feketekassza ügyében indult eljárását – írja a Magyar Idők.

A lap szerint a kerületi ügyészség az ügy iratai alapján helybenhagyhatja a határozatot, vagy további nyomozásra is kötelezheti a szervet.

Komássy Ákos, a szocialisták VIII. kerületi elnöke. MTI Fotó: Nándorfi Máté
Komássy Ákos, a szocialisták VIII. kerületi elnöke. MTI Fotó: Nándorfi Máté

Az újság tavaly szeptemberben számolt be arról, hogy birtokába jutott egy hangfelvétel, amelyen Komássy Ákos, a szocialisták VIII. kerületi elnöke beszél az MSZP pártigazgatójával, Katona Tamással.

Komássy egyebek között kifejtette, hogy 2014-ben a szervezet “feketekasszájából” finanszírozták azokat a kiadásaikat, amelyeket nem tudtak bizonylattal fedezni.

Az MSZP józsefvárosi elnöke korábban azzal a magyarázattal állt elő, hogy a hangfelvételen szereplő feketekassza egy úgynevezett házipénztár, amely feketére festett lemezből készült, ezért nevezik így.

Később az MSZP budapesti pénzügyi ellenőrző bizottságának vizsgálata azt állapította meg, hogy a kerületi szervezet nem követett el jogszabályba ütköző tevékenységet.

MTI

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Olykor bátorság kimondani az igazságot – Orsós Lajos Barcson

  Különleges vendége volt a közelmultban Barcsnak, Orsós Lajos egy Somogy megyei cigánytelepről került az …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: