A kampány szeptember 1-jei kezdete óta 321-en adtak be felvételi kérelmet, legtöbben Borsod-Abaúj- Zemplén, Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyéből jelentkeztek – mondta el Az országos rendőr-főkapitány személyügyi helyettese a hirado.hu-nak.
Országszerte csaknem száz helyszínen várja a hét végén a rendőrség a határvadásznak jelentkező fiatalokat. Toborzócsoportok járják a forgalmas helyeket, de feltűnnek a különböző fesztiválok, sportrendezvények környékén is. Az érdeklődők így helyben kaphatják meg a szükséges tájékoztatást és kaphatnak választ az esetleges kérdéseikre.
Az országos rendőr-főkapitány személyügyi helyettese a hirado.hu-nak elmondta, hogy a kampány szeptember 1-i kezdete óta 321-en adtak be felvételi kérelmet. Legtöbben Borsod-Abaúj- Zemplén, Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyéből jelentkeztek.Az újoncok felkészítése várhatóan novemberben kezdődik. Az első csoport már májusban esküt tehet. Ezután négy ütemben, a létszámtól függően, három havonta lépnek majd szolgálatba. A most elindult létszámfejlesztés a tervek szerint 2018 májusára befejeződik.
MTI
hellodelsomogy Dél-Somogy friss hírei egy helyen