hellodelsomogy Dél-Somogy friss hírei egy helyen
1943. szeptember 12-én szabadították ki Otto Skorzeny kommandósai a Gran Sasso-hegységben fekvő Hotel Campo Imperatoréban fogva tartott olasz diktátort, Benito Mussolinit, akit Hitler a második világháború utolsó másfél évében egy fasiszta bábállam fenntartásához használt fel.
Mint ismeretes, a szövetségesek 1943 elejére kiszorították Észak-Afrikából a tengelyhatalmak erőit, ezt követően pedig a brit–amerikai csapatok már egy Olaszország elleni invázió szervezésébe fogtak. Mussolini tisztában volt a birodalmát fenyegető veszéllyel, ám Hitlerhez intézett segélykérő üzenetei túlnyomórészt hatástalanok maradtak: jóllehet, a náci diktátor 1943 tavaszán több hadosztályt átcsoportosított Itáliába, háborús céljait már nem volt hajlandó alárendelni szövetségese érdekeinek. Más szempontból nézve a német segítségnyújtás megrendítette a Duce tekintélyét, ez a presztízsveszteség pedig az 1943 júliusában bekövetkező súlyos kudarcokkal párosulva Mussolini bukásához vezetett. A brit–amerikai erők a nyár közepére hatalmukba kerítették Szicília szigetét, légitámadást intéztek Róma ellen, sőt – Reggio di Calabria térségében – már az itáliai partraszállás előkészületeit is megkezdték.
Ebben a válságos helyzetben a diktátor arra kényszerült, hogy július 24-én – a hadba lépés óta először – összehívja a Fasiszta Nagytanácsot, melynek tagjai egy bizalmi szavazáson gyakorlatilag megbuktatták őt. Másnapi audienciáján III. Viktor Emánuel (ur. 1900-1946) olasz király hivatalosan is leváltotta Mussolinit a miniszterelnöki pozícióból, egyúttal pedig házi őrizetbe helyeztette a politikust. A kormányfői széket ezután Pietro Badoglio marsall foglalta el, aki a német katonai jelenlét miatt színleg továbbra is Hitler szövetségese maradt, a valóságban azonban az olasz vezetés csupán a kedvező alkalomra várt, hogy kiugorhasson a második világháborúból. A fegyverszüneti egyezmény megkötésére végül szeptember 3-án, Mussolini kiszabadítása előtt kilenc nappal került sor.
Hitler dühösen fogadta a Duce megbuktatásának hírét, és már július végén arra utasította a légi harcászatban rendkívül tapasztalt Kurt Student tábornokot, hogy készítsen tervet Mussolini kiszabadítására. Presztízsokok miatt az SS vezetője, Heinrich Himmler sem akart kimaradni az akcióból, ezért hamarosan a Führer rendelkezésére bocsátott egy különítményt, melyet a hadműveletben később kulcsszerepet játszó Otto Skorzeny vezetett. A következő hetekben a német titkosszolgálatok komoly energiát fordítottak Mussolini hollétének a felfedezésére, ám erőfeszítéseik sokáig eredménytelenek maradtak, ugyanis a bukott diktátort ez idő alatt többször is új helyre szállították: a férfit kezdetben Ponza szigetén őrizték, majd Szardínián Skorzenyék kis híján a nyomára is bukkantak, ám az olasz hatóságok augusztus végén visszavitték a foglyot a szárazföldre.
Elfogott olasz rádióüzeneteknek köszönhetően a nácik szeptember elejére kiderítették, hogy a Ducét a Gran Sasso-hegységben található Hotel Campo Imperatore épületében tartják fogva, a mentőakció szervezőinek azonban hamarosan több problémával is szembesülniük kellett. A hegyvidéki terepen egy kommandós akció megtervezése eleve komoly kihívást jelentett, az olasz kapituláció nyilvánosságra hozatala (1943. szeptember 8) után azonban a rendelkezésre álló felkészülési idő is vészesen lecsökkent, ugyanis Badoglio kormánya néhány napon belül át akarta adni Mussolinit a szövetségeseknek. Otto-Harald Mors őrnagy végül mindössze 24 órát kapott a hadművelet megszervezéséhez, mely során Skorzeny osztaga 10 darab DFS 230-as vitorlázórepülővel közelítette meg a Campo Imperatorét.
A gépek szeptember 12-én délelőtt szálltak fel a Rómától délre fekvő Practica di Mare repülőtérről, majd néhány órával később rendkívül kockázatos módon, a sziklafalba csapódva landoltak a Hotel Campo Imperatore közelében. Elsőként Otto Skorzeny vitorlázórepülője ért földet, aki a járműből kiugorva azonnal felkapaszkodott az üdülőhöz, és tönkretette az épület rádióállomását. A kommandóst később rengeteg dicsérettel illették a támadás során mutatott bátorsága miatt, vakmerő tettével azonban kockára tette a hadművelet sikerét, hiszen már társai megérkezése előtt leleplezte a készülődő akciót. Ennek következtében a német különítmény nem tudta meglepni a Hotel Campo Imperatorét védő csendőröket – carabinieri –, sőt, a katonák hosszú ideig az épületbe sem tudtak bejutni, az olaszok ugyanis súlyos fabútorokkal eltorlaszolták a főbejáratot.
A rajtaütés tehát könnyen vérfürdőbe torkollhatott volna, Fernando Soleti tábornok, a védők parancsnoka azonban megtiltotta embereinek a lőfegyverek használatát, így Skorzeny kommandósai végül egy puskalövés nélkül hatalmukba kerítették az épületet. Az akció vezetője ez idő alatt sikeresen kiszabadította Mussolinit, akit egy futárszolgálatra használt – gyakran „Gólya” névvel illetett – Fieseler 156-os repülőgéppel szállítottak el a Campo Imperatoréról. A hadművelet a felszállás során kis híján ismét végzetes fordulatot vett, ugyanis a Duce és Skorzeny súlya alatt az apró gép egy időre kormányozhatatlanná vált, és majdnem a szikláknak csapódott. Fortuna végül ezúttal sem hagyta cserben a kommandóst, így a mentőakció sikerrel zárult, aminek eredményeként Otto Skorzeny Hitler egyik kedvenc katonája és – a szövetségesek szemében – „Európa legveszélyesebb embere” lett.
Benito Mussolinit a Practica di Mare repülőtérről előbb Bécsbe vitték, majd szeptember 15-én Hitler kelet-poroszországi főhadiszállására, Rastenburgba szállították, ahol a diktátor rákényszerítette szövetségesét egy németbarát bábállam, az Olasz Szociális Köztársaság – más néven Salói Köztársaság – kikiáltására. E lépéssel a tengely másik vezére, a Duce végleg a nácik csatlósává züllött, ezzel együtt pedig egyéb megaláztatásokat is el kellett viselnie, a Führer ugyanis a fasiszta állam korábbi hódításainak döntő részét – elsősorban Albániát, Krajnát és Dalmáciát –, illetőleg az első világháború után szerzett olasz területeket – például Isztriát, Goriziát és Dél-Tirolt – a Harmadik Birodalomhoz csatolta. Ekkor – az Alarik-hadművelet révén – Hitler már saját kezébe vette az itáliai frontharcok irányítását, így az Olasz Szociális Köztársaság vezére joggal tekinthette magát „hullának”, akit végzete 1945 áprilisában ért utol.
Forrás: rubicon.hu
