Otthon / Történelem / Napi történelem: Jagelló Izabella királyné halála – 1559. szeptember 15.
A kép forrása: internet

Napi történelem: Jagelló Izabella királyné halála – 1559. szeptember 15.

1559. szeptember 15-én hunyt el Jagelló Izabella királyné, Szapolyai János magyar király (ur. 1526-1540) özvegye, János Zsigmond – II. János (ur. 1540-1570) néven választott uralkodó – édesanyja, a kettő, majd három részre szakadt ország egyik meghatározó politikai szereplője. Izabella, akit a népi emlékezet erőszakos és hataloméhes asszonyként őrzött meg, mindössze 40 esztendősen, hároméves önálló kormányzás után fejezte be életét.

Izabella I. (Öreg) Zsigmond lengyel király (ur. 1506-1548) és Sforza Bona milánói hercegnő leánya volt, akit 20 esztendős korában, 1539-ben eljegyeztek a nálánál több mint 30 évvel idősebb Szapolyaival. A jelentős korkülönbség ellenére a fiatal hercegnő elfogadta vőlegényét, így a januári krakkói eljegyzési ceremónia után 1539 márciusában – Fehérváron – már az esküvőt is megtartották. A frigy sorsfordító jelentőséggel bírt a magyar történelemben, ugyanis 1540 júliusában – néhány nappal Szapolyai János halála előtt – a királyné gyermeket szült, akit apja és férje után János Zsigmondnak nevezett el.

A fiú érkezése komoly bonyodalmakat okozott, ugyanis a keleti királyság vezető politikusai – például Fráter György és Petrovics Péter –, valamint az anyaság örömeit és az özvegység keserveit egyszerre megtapasztaló Izabella egyszeriben őt akarták a megürült trónra ültetni. Ezzel a lépéssel ugyanakkor Fráter Györgyék felrúgták az 1538-ban megkötött váradi békét, mivel annak értelmében, Szapolyai János halálával a keleti királyság Habsburg Ferdinándra (1527-1564) szállt volna; János Zsigmond öröklésével ellenben a széttagoltság állapota rögzült, és alapvetően ez jellemezte Magyarországot, egészen a 17. század végéig.

A váratlan fejlemények elsősorban I. Szulejmán szultánnak (ur. 1520-1566) kedveztek, aki azonnal pártfogásába vette a csecsemő királyt – és Izabellát –, 1541-ben pedig hadjáratot is indított Magyarországra, mivel Ferdinánd hadvezére, Roggendorf ostrom alá vette a Budán tartózkodó özvegy királynét. A fiatal és politikában még járatlan asszony ekkor még az árral sodródott, hiszen kezdetben hajlandó lett volna megadni magát Ferdinándnak, a kocka fordultával, 1541. augusztus 29-én – miután Buda csellel Szulejmán kezére került – azonban a szultán ajánlatát is készségesen elfogadta. Az ország három részre szakadásával a királyné és fia – évi tízezer arany adó fejében – megkapta a török vazallus keleti magyar királyságot – azaz a későbbi Erdélyi Fejedelemséget –, melynek ügyeit az 1540-es években még Fráter György intézte.

Izabella gyermekével előbb Lippára, majd a gyulafehérvári – egykori püspöki – palotába költözhetett, de miután a Porta engedélyével kormányzó barát nem tartotta őt elég érettnek a kormányzáshoz, sohasem tudta érvényesíteni akaratát. Az évek során az özvegy királyné és Fráter György viszonya ezért drasztikusan megromlott, mivel előbb az udvartartás színvonala, utóbb pedig Izabella hatalmi ambíciói miatt támadt közöttük kibékíthetetlen ellentét. Kapcsolatukról híven tanúskodik, hogy Fráter György a királyné tudta nélkül kötötte meg az 1549-es nyírbátori egyezményt – melyben Izabella nevében lemondott Erdélyről Ferdinánd javára –, két évvel később pedig a barát a bevonuló Habsburg katonaságot használta fel ahhoz, hogy az asszonyt rákényszerítse a távozásra és a Szent Korona átadására.

Izabella tehát 1551 során hazatért Lengyelországba, ahol a hírek szerint később őszinte kárörömmel fogadta Fráter György meggyilkolásának hírét. Mindazonáltal a királyné helyzete ettől nem lett kedvezőbb, hiszen Ferdinánd egyelőre biztos kézzel irányította Erdélyt, igaz, pénzszerzési és kormányzati praktikái néhány éven belül meggyűlöltették az ottaniakkal a Habsburg uralmat. Az alávetett tartományként kezelt Erdély nemesei ekkor jobb híján a száműzött Izabellához fordultak, és 1556 során rábeszélték őt a hazatérésre.

Miután a királyné visszahívásába a Porta is beleegyezett, 1556 októberében, Báthory István kíséretében Izabella bevonult Kolozsvárra, és lényegében különösebb erőfeszítés nélkül át is vette a kormányzást. Bár az özvegy királynét Erdélyben nagy reményekkel fogadták, János Zsigmond édesanyja rövid időn belül lehűtötte a lelkesedést, ugyanis néhány hónap alatt még a Habsburgokénál is centralizáltabb rendszert épített ki; az asszony, aki annyi éven keresztül hiába várt az uralkodásra, egyszeriben a saját kezében egyesítette a kormányzás minden ágát, miközben Gyulafehérváron ízlésének megfelelő, fényűző reneszánsz udvart rendezett be.

Erdély főnemesei természetesen ellenségesen fogadták Izabella egyeduralmát, így aztán nem meglepő, hogy hamarosan olyanok is akadtak, akik kísérletet tettek eltávolítására. 1558-ban Bebek Ferenc, Kendi Ferenc és Kendi Antal összeesküvést szerveztek az asszony meggyilkolására – állítólag a Porta támogatásával meg akarták mérgezni a királynét –, ám az özvegy uralkodónő gyorsabbnak bizonyult, és – Balassa Menyhért segítségével – egy lakoma után lemészároltatta a három nemes urat.

A vérengzéssel a királyné úgy-ahogy stabilizálni tudta uralmát, mindenesetre az annyira áhított hatalmat nem élvezhette sokáig, ugyanis 1559. szeptember 15-én, mindössze 40 esztendősen váratlanul elhunyt. A rossz nyelvek szerint Izabella halálát egy rosszul elvégzett magzatelhajtás okozta, miután lengyel szeretője – állítólag – teherbe ejtette őt. A legendásan akaratos asszonyt a gyulafehérvári palota kriptájában helyezték végső nyugalomra, ahol márvány síremléke mind a mai napig megtalálható.

Izabella királynét ugyanakkor a magyar történelem „ítélőszéke” nem részesítette túlságosan kedvező bánásmódban, ugyanis a köztudatban egy kimondottan erőszakos, zsarnokoskodó, hatalomra éhes, pazarló asszonyként maradt meg, aki ráadásul gyermekét is elhanyagolta. E jelentősen torzított negatív tulajdonságokkal szemben azonban azt is meg kell említenünk, hogy Izabella korának egyik legműveltebb asszonya volt, aki utóbb alkalmasnak bizonyult egy egész ország kormányzására; azon pedig külön érdemes elgondolkodni, hogy a királyné állítólagos „hataloméhségét” és „pénzszórását” vajon hogyan ítélnénk meg egy férfi esetében? Minden valószínűség szerint, ama bizonyos „történelmi bíróság” ítélete abban az esetben jóval enyhébb – és igazságosabb – lenne.

„Mivel a férfikor fordulópontján volt [ti. Szapolyai János], ugyanis már 52. évében járt, és mivel gyenge egészségi állapota is gyakran próbára tette, irtózott a házasságtól, de Pannónia előkelő tanácsurai sürgették, hogy adja föl nőtlenségét, s lépjen házasságra, hogy a nemes házasságból származó szeretetreméltó utóddal, a vér eme legértékesebb drágakövével Pannónia királyságát új ékességgel gyarapítva, és a gyermektelenség miatt már-már kihaló Szapolyai házat, mivel testvérbátyja is örökös nélkül halt meg a mohácsi vészben, annak ősi nevét felvirágoztassa. […] ezért rávették, hogy oly sok kimerítő fáradozás és a forgandó szerencsétől eltűrt különféle megpróbáltatásai után a nyugalom megszületése érdekében kérje feleségül Lengyelország királyának, I. Zsigmondnak a leányát.” (Részlet Bethlen Farkas Historia de rebus Transylvanicis című történeti munkájából)

Forrás: rubicon.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

1956. október 23. Budapesten kitör a forradalom

„A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: