Hátborzongató videót osztott meg az Iszlám Állam az idén szeptember 11-ére eső Íd al-Adhá áldozati ünnep első napján. A felvételek egy mészárszékhez hasonlító szobában készültek plafonról lógó „áruló” foglyokról, de a hatás kedvéért a 2015-ös Mission: Impossible – Titkos nemzet című film jeleneteiből is belevágtak részleteket.
A felvételek központjában a nemzetközi kémek álltak, akik árulásukért életükkel fizettek. A videón korábbi kivégzések és a Mission: Impossible – Titkos nemzet című film jelenetei is szerepelnek – olvasható a Daily Mail című brit lap online kiadásában.
Az Iszlám Állam Deir ez-Zor városának egyik mészárszékén filmezte le a plafonról lelógatott foglyok meggyilkolását, akiket azzal vádoltak meg, hogy amerikai kémek. Ezeket a jeleneteket Tom Cruise és Simon Pegg 2015-ös alakításával vágták össze.
A 12 perces filmet a “Rakkát csendben lemészárolják” nevű emberjogi szervezet alapítója az Iszlám Állam eddigi legbrutálisabb videójának nevezte, ahol a foglyokat elmondása szerint “épp úgy mészárolják le, mint az áldozati bárányokat”.
A dzsihadista hóhér fehér öltözetben hajtja végre a kivégzéseket, a horogra akasztott foglyok torkát elvágja, majd ott hagyja őket.
Forrás: hirado.hu, dailymail.co.uk, Magyar Idők, flagmazin.hu
hellodelsomogy Dél-Somogy friss hírei egy helyen