Egy újabb csodás képpel zárjuk ezt a hetet is, méghozzá Gerlecz László által lencsevégre kapott fotóval. Köszönjük szépen. Ha Önnek is van képe, küldje be, közzé tesszük! 🙂
Tovább...Daily Archives: 2016-09-18
Meghalt két gyermek Mikekarácsonyfán
Meghalt két gyermek Mikekarácsonyfán, a rendőrség vizsgálja az eset körülményeit – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI érdeklődésére vasárnap. A tájékoztatás szerint szombaton este érkezett bejelentés arról, hogy eltűnt két gyermek Mikekarácsonyfán. A rendőrök a társszervekkel közösen haladéktalanul megkezdték felkutatásukat. Mindkét gyermek holttestét megtalálták az éjszaka. MTI
Tovább...Ideje megnézni, meddig ér a takaró
Szép napot! Forrás: 444.hu
Tovább...Simicskó: Nem kell fegyvert fogni, elég a nem szavazat
Az október 2-ai kvótareferendumon az állampolgárok is tehetnek a haza védelméért – mondta a honvédelmi miniszter a Kossuth Rádió vasárnap reggeli műsorában. Simicskó István, a Vasárnapi Újságnak adott interjúban kiemelte, hogy Magyarország védelme három pilléren nyugszik: a Magyar Honvédségen, a nemzetközi katonai együttműködésen és az állampolgárok áldozatkészségén. Most a magyar …
Tovább...Gyurcsány Ferenc az őszödi beszédről: A Fidesz legfelső vezetése érintett a zavargásokban, erről dokumentum van
A volt miniszterelnök a 10 éves évforduló alkalmából beszélt az őszödi beszédről. Ízelítő. Létezik olyan, államtitokká minősített dokumentum, amely tényszerűen ír arról, hogy az őszödi beszéd kiszivárogtatása utáni káosz előállításában a Fidesz legfelső vezetése is érintett – Gyurcsány Ferenc többek között erről is beszél egy a 10 éves évfordulóra készített …
Tovább...