Száz éve érkeztek az első menekültek, akiket már magas szintű, intézményes ellátásban próbált részesíteni hazánk; azóta a magyarokon kívül jöttek már oroszok, lengyelek, horvátok és bosnyákok is. A lakosság jellemzően befogadó, az állam pedig többé-kevésbé segítőkész volt. Hazánk több alkalommal is komoly menekültválsággal szembesült a viharos XX. század során. Először …
Tovább...Daily Archives: 2016-10-03
Orbán nem hallotta a kérdést a korrupcióról, nem válaszolt
A letelepedési kötvényekből származó pénzek sorsáról, a béremelés szükségességéről és a korrupció létezéséről is kapott kérdést Orbán Viktor az azonnali kérdések órájában. Volt, amit elviccelt, például Vona Gábor javaslatát a lemondásról. De egy LMP-s kérdést a korrupcióról válasz nélkül hagyott. Mert azt mondta, nem hallotta. Általában minden negyedik héten megy …
Tovább...ANTIDOGMA – AMERIKAI ELNÖKVÁLASZTÁS: A HELYZET FOKOZÓDIK
Clintonné látványos és a rendszergazdák szempontjából fölöttébb sajnálatos „orvosi epizódja” után a médiát bitorló milliárdosok kiadták az ukázt kitartottjaiknak, hogy a demokrata elnökjelölt imidzsét (ha az ő esetében még egyáltalán beszélhetünk ilyesmiről) vegyék intenzív kúrára, noha majdnem biztos, hogy ez csupán tüneti kezelést jelenthet a páciens számára. Milyen lehetősége marad …
Tovább...Napi történelem: Németország újraegyesítése – 1990. október 3.
1990. október 3-án jelentették be Németország újraegyesítését, ezzel a korábbi szocialista blokkhoz tartozó Német Demokratikus Köztársaság hivatalosan is csatlakozott a Vasfüggöny túloldalára került Német Szövetségi Köztársasághoz. A nevezetes bejelentés véget vetett a német állam 45 éves megosztottságának, szimbolikusan pedig a hidegháborút is lezárta, hiszen ezek a területek a szovjet-amerikai szembenállás …
Tovább...Taylor Swift és Calvin Harris megbocsátott egymásnak
Azt egyelőre nem tudni, ki kezdeményezte a dolgot, de röpködnek köztük az sms-ek. Az egykori szerelmes pár május végi szakításából hatalmas botrány kerekedett, volt minden, mint a kívánságműsorban. Először mindenki Calvin Harrist okolta a helyzetért, mivel ő dobta Taylor Swiftet, aztán pár nappal később kiderült, hogy az énekesnő már Tom …
Tovább...Vasutak, restik és a bor
A rossz szállítási lehetőségek évszázadokon át behatárolták a bortermelés növelésének lehetőségeit. A vasúti hálózat kiépülése új távlatokat nyitott a bortermelők és -kereskedők számára. A vasutak azonban nemcsak a szállítási kapacitás radikális emelésével járultak hozzá a bortermelés fejlesztéséhez. Az utasok az átszállások alkalmával, a vonatra várakozva betérhettek az állomások épületében működő …
Tovább...Kiderült, miért mondhatott le XVI. Benedek
A Brazíliában 2013 nyarán tartott Ifjúsági Világtalálkozóra nem tudott elutazni, ezért döntött a pápaságról való lemondás mellett XVI. Benedek – indokolta az egyházfő több mint három évvel ezelőtti távozását Georg Gänswein, a nyugalmazott pápa személyi titkára a Corriere della Sera olasz napilapban közölt írásában vasárnap. Gänswein érsek hangsúlyozta, hogy XVI. …
Tovább...Sérült egerészölyvet találtak a siófoki tűzoltólaktanyánál
A Siófoki Katasztrófavédelmi Kirendeltség karbantartást végző munkatársa, Nagy Zoltán fűnyírás közben talált rá a ragadozó madárra, amely nem volt képes repülni. Az állat most már jó kezekben van. A madár nagyon kimerült volt, amikor a kirendeltség munkatársa megtalálta. Nagy Zoltán azonnal friss vizet adott a madárnak, majd a kollégák felkeresték …
Tovább...Hét aranyat szerzett Hosszú Katinka Pekingben
Hosszú Katinka négy arany- és két bronzérmet gyűjtött a szombati zárónapon az úszók rövidpályás világkupájának negyedik, pekingi állomásán. A háromszoros riói olimpiai bajnok a pénzdíjas viadal honlapja szerint 100 méter háton (56.56 mp), 400 méter gyorson (4:01.65 p), 100 méter vegyesen (58.10) és 400 méteres vegyesúszásban (4:33.60) utasított mindenkit maga …
Tovább...Őszi díszek készülnek majd Drávaszentesen
Őszi kézműves foglalkozásra várja a gyerekeket Drávaszentesen, a Dráva Kapu Bemutatóközpont. Az október 8-ai programra előzetesen be kell jelentkezni a DDNP honlapján megtalálható elérhetőségeken. Az ősz kínálja talán a legváltozatosabb alapanyagokat, a kézműves programon a természetben fellelhető kincsek felhasználásával készíthetnek majd szebbnél szebb díszeket, ajándéktárgyakat a résztvevők. Nem ez az …
Tovább...