Otthon / Ország-Világ / Új tulajdonosa lehet a Népszabadságnak
Murányi András, a Népszabadság főszerkesztője a napilap Bécsi úti székházánál MTI Fotó: Balogh Zoltán

Új tulajdonosa lehet a Népszabadságnak

Eredménytelen volt az egyeztetés a Népszabadság hétfői megjelenéséről a napilap főszerkesztője és a kiadó Médiaworks menedzsmentje között vasárnap, a munkatársak nem jutottak be a szerkesztőség budapesti, Bécsi úti épületébe. Az egyeztetéseket a felek a Népszabadság eladásáról folytatják.

Murányi András, a lap főszerkesztője az egyeztetést követően az épület előtt várakozó néhány száz szimpatizánsnak és újságíróknak azt mondta: a szerkesztőség alapvetése a tárgyaláson az volt, hogy jelenjen meg a napilap hétfőn, illetve oldják fel az online felület korlátozását. Ennek érdekében felajánlást is tettek, amelynek részleteit nem ismertette. A tulajdonos egyetértett a szerkesztőség által felvázolt iránnyal, de azt szeretné megállapodásba, jogi keretek közé foglalni és addig nem szeretné működtetni a lapot – tette hozzá.

“Én ezt úgy értelmeztem, hogy nem pénzügyi döntés született, hanem valami másfajta” – fogalmazott Murányi András.

Murányi András, a Népszabadság főszerkesztője a napilap Bécsi úti székházánál MTI Fotó: Balogh Zoltán
Murányi András, a Népszabadság főszerkesztője a napilap Bécsi úti székházánál MTI Fotó: Balogh Zoltán

Elmondta: egyedül arról tudnak tárgyalni a menedzsmenttel és a tulajdonossal, hogy biztosítsák a Népszabadság eladását. Hozzátette: ezzel a tulajdonos egyetértett, többek között abba a szándéknyilatkozatba is belefoglalják ezt, amelyet kötni terveznek. Elmondta: a dokumentum a szerkesztőség alapvetéseit tartalmazná, illetve mindazon információkat, adatokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a Népszabadság értékesítése sikerüljön. Ez szerinte a következő napokban megszülethet.

Vasárnap a Népszabadság munkatársai kétszer is megpróbáltak bejutni a Bécsi úti épületbe, de nem tudtak, ezért szimpatizánsokkal együtt az irodaház előtt várakoztak.

A délutáni órákban a szerkesztőség üzemi tanácsát, valamint a Sajtószakszervezet helyi alapszervezetét is egyeztetésre hívta a munkáltató, ám az egyeztetés elmaradt, mert az érdekképviselők jogászát arra hivatkozva nem engedték be az épületbe, hogy a munkáltatói oldalnak nincs jelen a jogásza.

Danó Anna, a Népszabadság üzemi tanácsának elnöke elmondta: hétfőre kaptak újabb időpontot egyeztetésre, amelyen arról tárgyalnak majd, hogy mi vár a szerkesztőségre.

A Mediaworks szombat reggel tájékoztatott arról, hogy a kiadó szombattól felfüggesztette a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig. A kiadó döntését közleményében azzal indokolta, hogy a lap példányszáma az elmúlt tíz évben 74 százalékkal, azaz 100 ezer példányt meghaladó mértékben csökkent, így az 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és idén is jelentős veszteséget halmozott fel.

MTI

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Holtan találtak egy öttagú családra Németországban

Két felnőttet és három gyermeket talált holtan a német rendőrség egy családi házban egy Berlintől …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: