Otthon / Somogy megye / Előbb lemondott, majd visszakérte a mandátumát a siófoki roma képviselő
A kép forrása: internet

Előbb lemondott, majd visszakérte a mandátumát a siófoki roma képviselő

Visszakérte visszaadott mandátumát a néhány hete lemondott roma képviselő, de mivel erre nincsen lehetőség, mindenképpen megtartják az időközi nemzetiségi képviselőválasztást Siófokon.

Ahogyan megírtuk, november 27-re tűzte ki a siófoki választási bizottság a helyi időközi nemzetiségi választás időpontját. Két új képviselőt választhatnak a siófoki roma nemzetiségi választói névjegyzékben szereplők, ezzel visszaállhat a két lemondás miatt immár működésképtelenné vált roma önkormányzati testület négy fős tagsága. Két éve, 2014. októberében négy fő jutott a siófoki roma nemzetiségi testületbe: Németh Zsolt, Forgács Péter, Nyári Péter és Luka Csaba, valahányan a Lungo Drom színeiben. Elnökké Németh Zsoltot választották. Néhány hónappal ezt követően Luka Csaba lemondott mandátumáról, Nyári Péter pedig nemrég tett ugyanígy. Ezzel azonban, két fővel már működésképtelen a roma testület, amit az időközi választáson „tölthetnek fel” a szavazók.

Lapunk úgy tudja, Nyári Péter abban a hiszemben mondott le, hogy ezzel az egész roma nemzetiségi testület feloszlik és teljesen új önkormányzatot kell választani. Amikor azonban arról értesült, hogy nem ez a helyzet, akkor jelezte, hogy mégiscsak megtartaná a mandátumát. Ilyen visszakozásra azonban nincsen lehetőség.

Lengyel Róbert
siófoki polgármester így reagált a történtekre Facebook-oldalán: „Ez a „nem akarok, illetve mégis” bohóckodás komoly közpénzeket fog felemészteni és egy egész apparátus munkáját fogja igényelni. Tessék már előbb gondolkodni, azután cselekedni és ne az emberek pénzével szórakozni!”
Nyári Péter interjút ígért lapunknak egy későbbi időpontban.

Forrás: sonline.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Sok munkát ad a vihar a megye tűzoltóinak

Csúnyán elverte a jég Kaposvárt és környékét. A viharos időjárás miatt sok a teendője a …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: