Daily Archives: 2016-10-17

ORBÁN: A MAGYAR MUNKAERŐ ELFOGYOTT, SIKERÜLT MUNKÁT ADNI AZ EMBEREKNEK

Orbán Viktor a parlamentben fogadta Mohammad Hamid Anszarit, India alelnökét, de sokkal érdekesebb, amit utána mondott. Olyan beruházókra van szükség Magyarországon, mint amilyen India is – ezt mondta, majd azzal indokolta, hogy Magyarországon “a munkaerő elfogyott”, sikerült munkát adni az embereknek, lassan elérjük a teljes foglalkoztatottságot, ezért a magyar ipar …

Tovább...

Lazaság: Harrison Ford kinyittatott magának egy budapesti boltot

Tegnap két órával zárás után megcsörrent Anda Emília ruhatervező telefonja.  Egy angolul beszélő úr megkérdezte, visszamenne-e a boltjába, mert ott áll az ajtó előtt és vásárolna. Anda Emília visszament, és Harrison Ford várt rá a bejáratnál. Nagyjából egy órát töltött a boltban, ahol vásárolt is, mint a tervező írja: “nagyon …

Tovább...

Október végéig menetrend szerint közlekedik a Jégmadár

Ebben a hónapban még menetrend szerint kifut vasárnap délutánonként a Jégmadár a barcsi kikötőből, de novembertől már csak csoportos jelentkezés esetén indítják útnak a hajót.  Továbbra is lehetőség van arra, hogy külön időpontra foglaljanak utazási lehetőséget nagyobb létszámú csoportok, ez novemberben sem változik. Az egykori balatoni vízibuszt májusban indították útjára …

Tovább...

Napi történelem: Deák Ferenc születése – 1803. október 17.

1803. október 17-én született Söjtörön Deák Ferenc, a „haza bölcse”, a 19. századi magyar történelem egyik legnagyobb formátumú politikusa. Deák az 1832-36-os országgyűlésen kapcsolódott be a modern, polgári Magyarországért vívott küzdelembe, majd az első felelős magyar kormány minisztere, a szabadságharc bukása után pedig a passzív ellenállás vezéralakja lett. Pályafutására a …

Tovább...

NINCS SAJÁT OTTHONA? NYUGODJON LE, NEM IS LESZ

Miközben már tavaly “brutális” mértékben növekedtek az árak az ingatlanpiacon, a jelenlegi számok alapján 2016-ban sem csökkent az élénkülés és a jövőben is további áremelkedés várható – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője vasárnap az M1 aktuális csatornán. A fővárosban mintegy 25 százalékkal nőttek az ingatlanárak tavaly október …

Tovább...

Mondd, Lölö, jól alszol te éjszakánként?

Amíg a nálam okosabbak eldöntik, hogy akkor végérvényesen kimúlt-e a sajtószabadság Magyarországon, vagy az is éppen elég, hogy a közvélemény tájékozódáshoz való joga sérült (nem bagatellizálva a Népszabadság szerkesztőségének jövőjére vonatkozó aggodalmakat), beszéljünk egy kicsit Lölö barátomról, akit az utóbbi időben méltatlanul elhanyagoltam. Rogán Antonio mellett ő a másik kedvencem. …

Tovább...

Pallagi Ferenc lemond a Lapcom és a Bors vezetéséről

A következő év első napjától lemond pozíciójáról a Lapcom Kiadó Zrt. vezérigazgatója, Pallagi Ferenc, írja a Kreatív. Az új vezérigazgató Andreas Merz lesz, aki pénzügyi igazgatóként három és fél éve van a Lapcomnál. Pallagi a felügyelőbizottság tagjaként, illetve a vezetés tanácsadójaként dolgozik tovább. A Bors új főszerkesztője Szekeres Tamás, az eddigi felelős szerkesztő lesz. A leköszönő vezérigazgató …

Tovább...

Marokkói származású fiatal erőszakoskodott a 90 éves német nénivel

Elfogták a németországi Düsseldorfban egy 90 éves asszony feltételezett megerőszakolóját – jelentette vasárnap hírportálján a Rheinische Post című lap. A fiatal – aki spanyol állampolgárságú, de észak-afrikai származású – már többször összeütközésbe került a törvénybe. A düsseldorfi újság beszámolója szerint az október elején történt esettel kapcsolatban először egy “délies kinézetű” …

Tovább...
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close