Otthon / Ország-Világ / Vádat emeltek Szigetvár volt polgármestere ellen

Vádat emeltek Szigetvár volt polgármestere ellen

Hivatali vesztegetés és hűtlen kezelés miatt vádat emelt Szigetvár volt polgármestere, egyik önkormányzati képviselője és egy önkormányzati cég volt vezetője ellen a Mohácsi Járási Ügyészség – közölte a vádhatóság.

A jogszabályváltozások miatt a város vízközmű-szolgáltató társasága más szolgáltató cégekbe olvadt. A képviselő-testület azonban úgy döntött, hogy a szigetvári gyógyfürdő és tanuszoda, a gyógyfürdőhöz kapcsolódó hotel maradjanak a város tulajdonában. Ezek működtetésére új gazdasági társaságot kívántak létrehozni. A vád szerint a polgármester azt szerette volna, hogy az új cég ügyvezetője is a nevelt fia legyen, szándékát azonban a képviselő-testület egy része nem támogatta. A polgármester egy rossz anyagi körülmények között élő, külföldön dolgozó önkormányzati képviselőt hívott haza, hogy vegyen részt a döntő szavazáson. Az ő szavazata által sikerült véghezvinnie tervét.  Ennek kompenzálásaként a polgármester utasította nevelt fiát, hogy a képviselő cégével 3,8 millió forintos vállalkozási szerződést kössön. A cég munkát ugyan nem végzett, ennek ellenére a cégvezető teljesítésigazolást állított ki a vállalkozói díj kifizetésére.

Forrás: barcsihirek.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Olykor bátorság kimondani az igazságot – Orsós Lajos Barcson

  Különleges vendége volt a közelmultban Barcsnak, Orsós Lajos egy Somogy megyei cigánytelepről került az …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: