Otthon / Ország-Világ / 1980 óta a legerősebb földrengés rázta meg Olaszországot
A kép forrása: internet

1980 óta a legerősebb földrengés rázta meg Olaszországot

A vasárnap reggeli földmozgás az olasz polgári védelem adatai szerint 6,5 -ös erősségű volt. Norcia városában és Macerata térségében újabb épületdarabok omlottak össze. Norcia utcáin az emberek letérdepelve imádkoznak, miközben egymást követik az utórezgések. Rómában is megijedtek az emberek. A földmozgást még Ausztriában is érezni lehetett érezni. 1980 óta ez volt a legerősebb földrengés – ezt az olasz polgárifavédelem írta twitter üzentben.

Fabrizio Curcio, a polgári védelem vezetője elmondta, hogy a sérülteket – akik között van egy súlyos állapotú is – a járhatatlanná vált utak miatt helikopterrel szállították el és helyezték biztonságba.

“Nagyon erős földmozgás volt” – mondta Cesare Spuri, a katasztrófavédelem egyik illetékese. “Épületomlásokat jelentettek többek között Mucciából, Tolentinóból (.), most pedig igyekszünk kideríteni, vannak-e emberek a romok alatt” – tette hozzá.

Az ANSA olasz hírügynökség jelentése szerint három embert sikerült élve kimenteni a törmelékek alól Tolentinóban.

A reggel 7.41-kor bekövetkezett földrengés epicentruma Norcia és Preci között 10 kilométeres mélységben volt, Rómától nagyjából 120 kilométerre északkeletre. A térséget már szerdán is földrengés sújtotta, illetve ugyanitt pusztított a csaknem 300 halálos áldozatot követelő augusztusi földmozgás is.

Az olasz geofizikai és vulkanológiai intézet először 6,1-esnek regisztrálta a vasárnap reggeli földrengés erejét.

Norciában két régi templom is beomlott, s a település utcáin az emberek letérdepelve kezdtek el imádkozni, miközben egymást követték az utórezgések. Rómában is megijedtek az emberek, a földrengés miatt két metróvonalon is leállt a közlekedés.

A már a szerdai földrengéstől is súlyos károkat szenvedő Ussitában ezúttal is pusztítást végzett a természeti katasztrófa. Marco Rinaldi polgármester azt mondta, hogy a településen “minden beomlott”. “Egy füstoszlopot látok, ez egy katasztrófa, egy katasztrófa. Az autóban aludtam és a poklot láttam” – fakadt ki Rinaldi.

MTI

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Olykor bátorság kimondani az igazságot – Orsós Lajos Barcson

  Különleges vendége volt a közelmultban Barcsnak, Orsós Lajos egy Somogy megyei cigánytelepről került az …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: