Otthon / Történelem / Napi történelem: A konstanzi zsinat megnyitása – 1414. november 5.
A kép forrása: internet

Napi történelem: A konstanzi zsinat megnyitása – 1414. november 5.

1414. november 5-én nyitotta meg XXIII. János pápa a konstanzi egyetemes zsinatot, melynek összehívását Luxemburgi Zsigmond magyar és német király (ur. 1387-1437) azért kezdeményezte, hogy véget vessen a nyugati egyházszakadásnak. A majdnem 3 és fél évig ülésező zsinat ezt a feladatot – V. Márton pápa megválasztásával – sikeresen teljesítette, az eretneknek nyilvánított Husz János kivégzésével, valamint a konciliarizmus eszméjének kibontakozása nyomán azonban új konfliktusokat is támasztott Európában.

Amikor XI. Gergely pápa 1377-ben visszatért Rómába, úgy tűnt, az „avignoni fogság” hét évtizedes zűrzavaros időszaka valahára véget ért. A kortársaknak aztán csakhamar csalódniuk kellett, ugyanis az egyházfő a következő évben befejezte életét, a VI. Orbán pápát megválasztó konklávé pedig káoszba fulladt; a bíborosok egy része hamarosan VII. Kelement emelte trónra, majd a francia származású egyházfővel visszatért Avignonba, ezzel a katolikus egyház – több évtizedre – két részre szakadt. Miközben az avignoni és római pápák megszakítás nélkül viaskodtak a hatalomért, a klerikusok körében mindinkább elterjedt a – többek között Padovai Marsilius, William Ockham, majd a 15. század elején Pierre d’Ailly által hirdetett – konciliarizmus eszméje, mely a zsinaton összegyűlt püspökök, papok és érsekek összességét tekintélyesebbnek tartotta Róma fejénél. Tekintve, hogy az egyház fő gondja ebben az időszakban a kettős pápai hatalomban gyökerezett, ez az idea termékeny talajra hullott, és komoly szerepet játszott abban, hogy 1409-ben XII. Gergely és XIII. Benedek udvarának néhány bíborosa zsinatot hirdetett Pisába. Az itáliai városban tartott gyűlés aztán egy harmadik pápát – V. Sándort, majd annak halála után XXIII. Jánost – is trónra ültetett, ezzel a zűrzavar még inkább fokozódott.

A kaotikus viszonyok nyomán – az 1410-ben német uralkodóvá választott Luxemburgi Zsigmond magyar király vezetésével – hamarosan egy egész Európát átfogó mozgalom bontakozott ki, melynek célja egy egyetemes zsinat összehívása, ezáltal pedig az egyházszakadás felszámolása volt. XXIII. János abban bízott, hogy a gyűlés az ő hatalmát fogja majd megerősíteni, ezért együttműködött Zsigmonddal, és 1414. november 5-ére, Konstanzba összehívta a katolikus egyház történetének 15. egyetemes zsinatát. A nyitóünnepségen 29 bíboros, 100 kánonjogi doktor, 134 apát, valamint 183 püspök és érsek vett részt, ami ugyancsak komoly tekintélyt kölcsönzött a gyűlésnek – de nem az egyházfőnek. Hamarosan kiderült ugyanis, hogy XXIII. János hiú ábrándokba ringatta magát, mivel a klerikusok öt „nemzetbe” sorolásával elveszítette azt a többséget, amire a tárgyalások során támaszkodni kívánt.

A zsinat kicsúszott a pápa irányítása alól, hiszen a klerikusok összessége egyértelműen az egyházfő fölé rendelte magát, ráadásul – Zsigmondnak köszönhetően – a testület azután sem oszlott fel, hogy XXIII. János 1415 márciusában szökésével próbálta megakadályozni a letételére irányuló kísérletet. A király ekkor állítólag személyesen lovagolt körbe Konstanz városában, hogy lebeszélje a résztvevőket a hazautazásról, ezzel pedig megmentette az egyházegyesítés ügyét; a bujkáló pápát hamarosan visszavitték a Bodeni-tó partján található városba, és miután megfosztották hatalmától, börtönbe zárták. Ami a másik két egyházfőt illeti, XII. Gergely 1415 májusában – küldöttei útján – lemondott trónjáról, a vonakodó XIII. Benedek megbuktatása érdekében pedig Zsigmond később Dél-Franciaországig utazott, hogy a spanyolokat is lebeszélje az avignoni pápa támogatásáról. Benedek végül nem volt hajlandó lemondani trónjáról, és egészen 1423-ig uralkodott – elszigetelten – az aragóniai király védnöksége alatt.

Luxemburgi Zsigmond királyunk tehát oroszlánrészt vállalt abban, hogy a konstanzi zsinat – Ottone Colonna személyében – 1417-ben végre megválaszthatta az új, mindenki által elismert pápát, aki V. Márton néven kezdte meg pontifikátusát. Jellemző módon az új egyházfő már első intézkedéseivel arra törekedett, hogy kikerüljön a zsinat hatalma alól, és letörje a konciliarista mozgalmat – ezzel pedig több évtizedes küzdelmet indított el az egyházon belül –, a skizma azonban véget ért, Zsigmond és a többi világi uralkodó fő célja teljesült. Ezért aztán a konstanzi zsinatot joggal tartjuk világtörténelmi jelentőségűnek, még akkor is, ha a magyar és német király végül belebukott abba a tervébe, hogy Európa összes vallási konfliktusát rendezze. A gyűlés például hiába tett kísérletet arra, hogy a Német Lovagrend és a lengyel–litván állam között fennálló konfliktust rendezze, a huszitizmus esetében pedig a zsinati eljárás egyenesen katasztrófához vezetett.

Bár Luxemburgi Zsigmond azzal az őszinte szándékkal hívta Husz Jánost Konstanzba, hogy véget vessen a cseh teológus és a pápaság szembenállásának, a wycliffe-i tanokat elítélő klerikusok az angol prédikátor késői követőjével sem bántak kesztyűs kézzel, és 1415 júliusában – kísérőivel együtt – máglyán égették el az eretneknek nyilvánított papot. Zsigmond, aki bátyja, IV. Vencel (ur. 1378-1419) halála után később a cseh trón várományosává vált, új népe szemében a menlevél dacára meggyilkolt teológus halálának fő felelőse lett, így a konstanzi zsinat döntése miatt majdnem másfél évtizedes háborúskodásra kényszerült a huszitákkal szemben.

Forrás: rubicon.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

1956. október 23. Budapesten kitör a forradalom

„A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: