A forralt bor és a puncs testünk és lelkünk melegítésének csodaszerei. Íme néhány tipp és receptötlet otthonra, ha nem csak a karácsonyi piacon szeretnénk megkóstolni őket.
A tél szinte elképzelhetetlen finom forralt bor és puncs nélkül. A fűszeres italokat otthon is elkészíthetjük.
Milyen a jó forralt bor?
Az igazán ízletes forralt bor készítéséhez mindenképpen jó minőségű alkoholra van szükségünk, de nem kell feltétlenül több ezer forintos prémiumterméket vásárolnunk. Tévhit tehát, hogy „éppen erre való az olcsó lőre”. A legjobb a testesebb vörösbor. Ízlés szerint ízesíthetjük citrusfélékkel és fűszerekkel, és elengedhetetlen bele a cukor vagy a méz is. A legfontosabb szabály, hogy a nevével ellentétben a bort nem szabad felforralni, mert az alkohol forráspontja alacsonyabb a vízénél, így mire az ital felforr, az alkohol már el is párolog. Miután az edényt levettük a tűzről, hagyjuk még rajta a fedőt öt percig.
A forralt bor jótékony hatásai
A fűszeres nedű csökkenti a gyulladásos eredetű panaszokat, baktérium- és vírusölő hatású, emellett serkenti az emésztőnedvek termelését. A jótékony hatás eléréséhez elég napi három decilitert fogyasztani belőle.
Klasszikus recept
Hozzávalók 5 főre:
1 l száraz vörösbor
8 dkg cukor
1 db fahéjrúd
5-6 db szegfűszeg
2-3 db szegfűbors
fél citrom leve
Elkészítés:
- A hozzávalókat lábosba tesszük, és addig hagyjuk a tűz felett, amíg az ital kellőképpen felmelegszik, de még nem forr.
Plusz egy különlegesség: aszalt szilvás forralt bor
Hozzávalók 5 főre:
8 dl vörösbor
2 dl víz
20 dkg aszalt szilva
1 db fahéjrúd
szegfűszeg ízlés szerint
10 db kardamom
12 db borókabogyó
1,5 cm gyömbér
2 db csillagánizs
1 közepes narancs leve
1 evőkanál cukor
Elkészítés:
- A hozzávalókat tegyük egy lábosba, majd melegítsük össze.
Puncs gyerekeknek
S hogy a gyerekek se maradjanak ki, íme egy alkoholmentes változat.
Almás-narancsos puncs
Hozzávalók 5 főre:
1 l víz
4 db filteres gyümölcstea
1/4 l almalé
1/4 l narancslé
4 db szegfűszeg
1 evőkanál fahéj
1 csipetnyi vaníliás cukor
1 evőkanál méz
Elkészítés:
- A vizet forraljuk fel, a teafiltereket öt percig áztassuk benne, majd vegyük ki.
- Adjuk hozzá az almalevet és a narancslevet, valamint a fűszereket. A végén ízesítsük mézzel és vaníliás cukorral.
Forrás: everydayme.hu