1976-ban adták át a nagyatádi kórházat, mely 702 ággyal és 800 dolgozóval felelt Nagyatád, Csurgó és Barcs térségének ellátásáért. Orbán Csaba főigazgató helyettes az ünnepségen arról beszélt: örül annak, hogy 2015-től ismét beindult a nővérképzés, mely hozzájárul az utánpótlás biztosításához, valamint a fiatalításhoz, s új lendületet hozott a kétmilliárdos beruházás-sorozat.
Küzdelmes évtizedeken, több nehéz időszakon van túl a nagyatádi intézmény, 2007-ben több osztály is megszűnt, helyette jött létre a Hospice és a Mozgásszervi Rehabilitációs osztály. Jelentősen csökkent az aktív ágyak száma. 2012-ben a bezárt a Traumatológiai és Neurológiai osztály, csökkent a reumatológiai osztály ágyszáma. Helyettük indították a geriátriai osztályt.
2013-ban a magyar állam visszavette a kórházat, kifizette a követeléseket, majd többször konszolidálta. 2014-15- ben mintegy 2 milliárd forintos pályázati pénzből megindult a kórház felújítása. A kórház szomszédságába került a volt ötvöskónyi pszichiátriai és rehabilitációs osztály.
A járóbeteg szakrendelések leköltöztek az első emeletre. Húsz szakmában működik járóbeteg ellátás. Megújult a kardiológia, a gasztroentorológia, a központi labor, az intenzív osztály, a központi műtő és a radiológiai osztály. Új, korszerű műszerekkel tudnak dolgozni. Jelenleg 481 dolgozót, 61 orvost, 263 szakdolgozót foglalkoztat a kórház, ahol 117 aktív és 251 krónikus ágyon gyógyítják a nagyatádi, a csurgói és a barcsi kistérség lakóit.
A főigazgató helyettes mellett új vezetőként Pósa István orvosigazgató és Szentgróti Józsefgazdasági igazgató segíti a vezetést.
Pósa István orvos-igazgató elmondta: váratlanul érte a felkérés, abban a hitben vállalta el, hogy fejlődő pályára tudják állítani a kórházat. Elsőrendű célnak tartja a orvosi kar profiljának szakmai megőrzését és fejlesztését.
Forrás: sonline.hu